A Cherokee-k földjén, Cherokee a földeken - Teljes körű lomb- és kalászvédelem a gombabetegségek ellen

Még 1991-ben, amikor volt alkalmam közel egy évet eltölteni Észak-Amerikában, a fiatalság minden kíváncsiságával felvértezve, nem hagyott nyugodni az, hogy a tartózkodásom első négy hónapjában nem láttam, nem találkoztam indiánokkal. Így meglátogattam a Cherokee indián rezervátumot a Great Smokie Nemzeti Parkban. Elbűvölve néztem a nagydarab, erős, büszke és mégis megközelíthetetlen embereket. A famaszkokat, melyek mögé a ceremóniák után bújtak. Hallgattam a pergő dobot, a mély, torokhangból feltörő imát, s úgy éreztem meg kell értenem azt a szellemiséget, amit ők képviselnek.
Indián kalauzunk kérdésemre, hogy hogyan lehet tőlük tanulni azt mondta: „Le kell merülni a tapasztalatok világába, tettekkel, cselekedetekkel. Bevonódni, kipróbálni, megtapasztalni, néha megszenvedni, de végiggyalogolni azt az utat, amin járunk.”

Most erre visszaemlékezve tisztán látom a párhuzamot a mezőgazdasági termelés és az indiánok életbölcsessége között. A termelés sem más, mint egy ösvény, amelyen a gazdálkodónak, ha haladni akar rajta néha nehezen, fájdalmasan, de végig kell mennie. Minden évben új tapasztalatokat nyerve, erősen, állhatatosan. Ezen az útján azonban vannak segítségei, fogódzói. Olyan információk, termékek, melyek különböző cégek kutatási eredményeiként a termelésben felhasználhatók. Vannak köztük kevésbé jók, jók és még jobbak. Utóbbiakhoz sorolható a Cherokee gombaölő szer, mely a magyar piacon a kalászos gabonák, elsősorban az őszi búza védelmének meghatározó elemévé vált az utóbbi években.
Tudjuk jól, hogy az őszi búzát támadó kórokozók különböző mértékben csökkentik a termés mennyiségét, minőségét. A levél betegségek már korán megjelenhetnek a növény felületén, s fajtól függően 10-40%-os terméscsökkenést tudnak okozni. A károsítás, illetve annak negatív következményeinek szempontjából a kalászfuzárium speciális helyet foglal el a betegségek sorában. Fertőzése során nagyon jelentős termés kiesést okozhat és a kórokozó által termelt mikotoxin a termény minőségét is leronthatja, gyakorlatilag az árugabona eladhatatlanná válhat. Így a kórokozó ellen való védekezés külön figyelmet és integrált megoldást igényel.
A Cherokee kedvező tulajdonságainak köszönhetően alkalmas mind a levélbetegségek, mind a kalászfuzárium elleni hatékony védelemre. Három különböző, eltérő hatásmóddal rendelkező hatóanyagot tartalmaz. A benne lévő két triazol típusú hatóanyag a különböző gombabetegségek ellen eltérő hatékonyságúak, de a Cherokee-ban együtt, egymást kiegészítve a kórokozók széles köre ellen magas szintű hatékonyságot képviselnek. A klortalonil más hatóanyag családba tartozik, eltérő ponton fejti ki hatását, a triazolokat támogatva nagyobb biztonságot nyújt a betegségek leküzdésében, és a rezisztencia törésben is fontos tényező. A három hatóanyag eltérő mértékben jut be a növénybe, a kalászba. A ciprokonazol gyorsan felszívódik és gyorsan mozdul el, kijuttatás után rövid időn belül felveszi a harcot a betegségek ellen, ezért jó kuratív hatással rendelkezik. A propikonazol a növénybe jutás után lassan oszlik szét, „megfontoltan” teszi a dolgát. A klortalonil a növény felületén megtapadva védi a növényt a betegségek támadása ellen, preventív védelmet nyújt. Így a három hatóanyag eltérő mozgásának köszönhetően a Cherokee-ban felerősödik a fuzárium, a levélbetegségek elleni hatás.

A Cherokee az egyetlen olyan kalászos fungicid, amelynek mindhárom hatóanyaga hatékony védelmet ad a kalászt támadó különböző fuzáriumfajok ellen.

A terméknek rendkívül jó az esőállóága, fél órával a kezelés után az eső már nem mossa le.

Mivel eltérőek a hatóanyagok ezért preventív és kuratív hatással is bír, így a már megjelent tüneteket is beszárítja, begyógyítja.
A Cherokee magas hatóanyag tartalma lehetőséget ad a különböző dózisok megválasztására, az eltérő termesztési és fertőzési szinteken való felhasználáshoz. Jelenlegi írásomban a kalászfuzárium elleni felhasználási javaslatra térünk ki részletesen.

A kalászfuzárium, a mikotoxin szennyezés összetett kérdés, ezért a védekezés során átfogó, a termelés több elemére vonatkozó technológiát kell kidolgozni. Figyelembe kell venni azt is, hogy az egyes elemek összeadódnak, ezáltal a mikotoxin tartalomra gyakorolt hatásuk megnő.

Az agronómiai tényezők kockázati besorolását  mutatja be az első ábra az elővetemény, a talaj előkészítés módja, s az alkalmazni kívánt fajta kalászfuzárium érzékenységének összefüggésében.

Ennek alapján három kockázati szintet lehet megállapítani, s mint látható a legmagasabb kockázat a szemes kukorica után vetett, szántás nélküli talajművelés esetén jelentkezik.

Az agronómiai kockázati összetett besorolást az ökológiai feltételek (időjárás) módosíthatják, kirajzolva a tényleges kockázati értéket az adott évre és alkalmazott termesztéstechnológia összefüggésében.
Így tehát, ha az agronómiai kockázat már magas volt, akkor közepes időjárási hajlamosító feltételek esetén a kalászvédelmi kockázat is magas.
Alacsony kalászvédelmi kockázati besorolás esetén a Cherokee dózisa 1,5 l/ha, közepes és magas kalászvédelmi kockázati besorolás esetén pedig 2,0 l /ha.
A Cherokee indiánok hagyománya az általuk készített álomcsapda. Kézzel keretet alkotnak, többnyire fűzfából, melyre laza hálót szőnek, majd ezt madártollakkal, személyes tárgyakkal ékesítik. Ezt az álomcsapdát, álomfogót az ágy fölé akasztva mágikus védelmet biztosítanak a rémálmokkal, a rossz dolgok befolyásával szemben. Az álomcsapda olyan, mint egy háló tehát, a rossz dolgok fennakadnak rajta.

A Cherokee gombaölő szer szintén védelmet biztosít, igaz a kórokozókkal szemben, s nem csak a hiedelem szintjén. Sikere okán pedig hisszük, hogy előbb, utóbb hagyománnyá, a technológia kihagyhatatlan elemévé válik a kalászos gabonák termesztésében.

Bíró János,
igazgató
Technológiai Támogatás és Fejlesztés, Közép- és Délkelet-Európa
Syngenta

Nyomtatóbarát változatPDF változat