Blog

„Ahol föld van, ott vita is van” - Interjú Dr. Bitay Márton államtitkárral

A kormány földprogramja három lábon áll: az új földtörvényen, a földet a gazdáknak programon, valamint a zsebszerződések elleni fellépésen. Bitay Mártont, a vidékfejlesztési tárca állami földprogramért felelős államtitkárát a Földet a Gazdáknak Program sikeréről, tapasztalatairól és a várható folytatásról kérdeztük.

Felfuthat az agrárhitelezés a Növekedési Hitelprogram révén

Új lehetőségeket jelent az agrárgazdálkodók számára, hogy a Növekedési Hitelprogram (NHP) második szakaszában rendelkezésre álló minimum 500 milliárd forint 90 százalékát új hitelek nyújtására kell fordítani. Ennek a hitelcélnak ugyanis megfelelnek a mezőgazdasági támogatások előfinanszírozására nyújtott hitelek is, amelyek már eddig is népszerűek voltak a gazdálkodók körében, mert egyszerűen és gyorsan igényelhetőek. A területalapú támogatások esetén például 56 440 forinthoz juthatnak hektáronként 2,50 százalékos kamatozással a jobb minősítésű ügyfelek 2014-ben, de már 2015-re is készül az OTP Bank a területalapú támogatások előfinanszírozása kapcsán.

AKG aktualitások

Permetezési napló vezetése eddig is kötelező volt. Egy Európai Uniós előírás alapján azonban a 2014-es gazdálkodási évben adatot kell szolgáltatni a Magyarországon kiemelt fontosságú növénykultúrákban felhasznált növényvédőszerekről, illetve azok mennyiségéről. Az Európai Parlament és a Tanács 2009. november 25-i 1185/2009/EK rendelete a peszticidekre vonatkozó statisztikákról adatszolgáltatási kötelezettséget ír el ő a tagállamok számára. A rendelet szerint a növényvédő szerek fontosabb növényenkénti felhasználásról ötévente (először 2010-2014-es periódus egyik évéről) kell a tagállamoknak adatot szolgáltatnia. Magyarországon az adatgyűjtés 2014-ben a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Központi Statisztikai Hivatal együttműködésében, a permetezési naplók adatainak begyűjtésével valósul meg. A növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010 (IV. 23.) FVM rendelet előírásai alapján a felhasználási tevékenységet folytatóknak a növényvédőszer-felhasználásról naprakész nyilvántartást kell vezetni, melynek formai követelményeit a rendelet tartalmazza. A permetezési napló naprakész vezetése nemcsak a hatóságok számára szükséges, hanem a gazdálkodókat is védi az esetlegesen felmerül ő élelmiszer-biztonsági illetve technológiai problémák esetén. Az adatgyűjtés sikeres lebonyolításának érdekében az érintett hatóságok kérik a gazdálkodókat, hogy a 2014-es gazdálkodási évben fokozottan ügyeljenek a permetezési napló naprakész és pontos nyilvántartására, hogy ha a NÉBIH, a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi igazgatóságai vagy a KSH munkatársai megkeresik őket, az adatszolgáltatási kötelezettségüknek maradéktalanul eleget tudjanak tenni.

„Az a jó gabona, ami sonkaként vagy kolbászként kerül a piacra” - Porté interjú Gazdóf Katalin fiatal gazdával

Gazdófék 200 hektáron gazdálkodnak, Kati 2008-ban végzett a Debreceni Egyetemen. A családi leosztás szerint ő foglalkozik az állattartással és a fejlesztésekkel, édesapja feladata pedig a szántóföldi növénytermesztés felügyelete, s a vágóhíd szakmai irányítása, húga közgazdásznak tanult. A család korábban is szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozott, húshasznú állományt tartottak, nem fejlesztették a tejelő technológiát, a régi pedig teljesen elavult az idők során. Kellett a fiatalos szemlélet, az egyetemi tudás, bátorság a pályázatokon való induláshoz. Kati az AGRYA Állattenyésztési Tagozatának elnöke.

Győztes gépkavalkád - Axiál

Kihirdették a 2014-es AGROmashEXPO és AgrárgépShow termékverseny győzteseit. A hazai és nemzetközi fejlesztések díjazására kiírt Termékverseny Pályázat Gépesítés kategóriájában több, az AXIÁL Kft. által forgalmazott géptípus is nyert.

Interjú agrárpolitikusokkal - Lengyel Szilvia az LMP

A hazai „zöld párt” agrárgazdasággal foglalkozó országgyűlési képviselőjét kérdeztük a magyar mezőgazdasághoz fűződő viszonyáról.

Ahhoz, hogy valaki a vidékkel foglalkozzon politikusként, kell-e, hogy maga is vidéki kötődéssel bírjon?

Vidéki lány vagyok, Debrecenben születtem, ahol ma is él a rokonság, apai ágon pedig a Nyírségből származom. A nyarakat a nagyszülőknél töltöttem, ahol voltak állatok is. Egyetemre elkerültem a szülővárosomból. Bár az utcánkban volt a debreceni agráregyetem, mégis Gödöllőt választottam, ahol életem legszebb éveit töltöttem. Ott végeztem a gazdaság- és társadalomtudományi karon, majd volt szerencsém pár évet az egyetemen oktatni is.

Visszatekintő - Fiatal Gazda Információs Börze 2013. - KAP 2014-2020

Az AGRYA, hagyományt teremtve, 2013. őszén második alkalommal rendezte meg a Fiatal Gazda Információs Börze-sorozatot négy helyszínen. Indulva Kaposvárról Kecskeméten és Balmazújvároson át eljutva Győrbe, hogy az ország minden érdeklődő fiataljához eljuthassanak a legidőszerűbb szakmai és agrárszabályozással kapcsolatos hírek. Mindezek tematikusan sorba rendezve, lehetőséget adva ezzel a hallgatóknak, hogy az előadásokat kísérő szakmai bemutatót, kiállítást is megnézhessék. Lehetőség nyílt így az előadókkal a kötetetlen beszélgetésre, hiszen az elődadások után szinte mindenki a saját standján fogadta az érdeklődőket.

Jó adottságok – fejlődő technológia – növekvő termések

Október 31-én együttműködési megállapodást kötött az AGRYA és a YARA Hungária Kft. A YARA magas minőségű, környezettudatos termékei nagyon jól illeszkednek a fiatal gazdák között egyre inkább teret nyerő precíziós mezőgazdasági termesztési megoldásokhoz, mind a szántóföldi, mind a kertészeti kúltúrák terén.

Méhészhelyzet - Interjú Szabó Péterrel

Szabó Péter közgazdászként végzett, majd levelezőn környezetmérnök másoddiplomát szerzett Debrecenben.

Az induló fiatal gazda támogatásának 5 éve 2013-ban járt le, de nézzük, hogy is kezdte Peti a gazdálkodást.

Aktuális agrártámogatási információk

Agrártámogatások 2014 – átmeneti év

 

Az új Közös Agrárpolitika csak 2015-től fog elindulni, emiatt a 2014-től induló új költségvetésből, de még a régi (mostani) feltételek szerint fog működni a támogatások rendszere.


Vagyis 2014-ben jelentős változás nem lesz a támogatások igénylését illetően. A 2014-es egységes kérelem beadásakor az eddig megszokott közvetlen és nemzeti támogatási jogcímekre lehet számítani. Az egyes jogcímeknél új, vagy a korábbi feltételektől eltérő szabályok alkalmazására nem kell számítani.  
Az új vidékfejlesztési program elfogadásáig a tagállamok az intézkedéseiket a meglévő vidékfejlesztési programok keretében működtethetik. Így a korábban megismert jogcímekre lehet számítani az év során. Ennek fedezetét – a legtöbb vidékfejlesztési jogcím esetében – a források maximális felhasználása érdekében, a 2007 és 2013 közötti időszakban fel nem használt összegek jelentik. 


A VM tájékoztatása szerint Magyarországon az egyszerűsített területalapú támogatási (SAPS) rendszer 2021-ig marad. A SAPS rendszer működésének elvéből fakadóan nincs referenciaév, tehát az adott tárgyévben a termőföld tényleges használója kérelmezheti a területalapú támogatást.

Egyszerűsödő adatszolgáltatás - Interjú Kapronczai Istvánnal, az AKI főigazgatójával

Kapronczai Istvánnal, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatójával való beszélgetésem során majdnem hosszabb volt az én bemutatkozásom, mint maga az interjú, ha nehezen is, de sikerült visszaragadnom „mikrofont”.


Januártól korszerű, interneten elérhető, egységes agrárstatisztikai információs rendszer (ASIR) váltja fel az eddig papír alapon működőt. Az új rendszer összehangoltan működik a Piaci Árinformációs Rendszerrel (PÁIR), valamint a vágóhídi minősítési adatok nyilvántartásának és feldolgozásának informatikai rendszerével (OVMR).

A vidék megtartóképességét kell erősítenünk

Interjú Kiss Norberttel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkárával.

Diktált fejlődés - Portré - Bagdi Róbert fiatal gazda

A kárpótlás során visszakapott területekkel, szülőkkel közös családi vállalkozásként indult, és mára a környék egyik legnagyobb gazdaságává fejlődött a Bagdi Róbert vezette Bagdi Birtok Kft. A Berettyóújfalu közelében található Mezősason – „a Bihar szívében“ –, a Kis-Hortobágyként is ismert, részben természetvédelmi oltalom alatt álló területen szántóföldi növénytermesztéssel és juhtartással foglalkozó vállalkozás története 1999-ben indult.

Alakuló jövőkép - interjú a horvát fiatal gazda szervezet vezetőjével

Az európai fiatalgazda-szervezeteket bemutató sorozatunkban ezúttal Jan Marinac, a horvátországi fiatalgazda-szövetség elnöke beszél a horvát fiatal gazdák helyzetéről és a szervezet tevékenységéről az ország friss EU-tagságát követően.

Agrártámogatási aktualitások – aktuális támogatások, határidők

Weisz Miklós összeállításában ezúttal a borászati géptámogatással, a szőlő szerkezetátalakítási támogatéssal a biztosítási díjtámogatás legfontosabb aktualitásait és határidőit gyűjtötte össze.

Életet a termőföldnek - AGRO.bio

Több mint egy éve lépett az AGRYA fő támogatói közé az AGRO.bio Hungary Kft. A talaj-mikrobiológiai készítményekre specializálódott cég fiatal gazdákkal kiépített kapcsolatairól, a támogatás hátteréről és a partnerséggel kapcsolatos céljaikról Daoda Zoltán, a cég ügyvezetője beszélt.

Lefőtt a kávé, Elnök úr! - vélemény írás az MVH-t érintő büntető ügyről

Akik ezt a weblapot rendszeresen látogatják, azok tudják, hogy az AGRYA erős kritikai éllel követi a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) mesterkedéseit. Így szinte kötelességünknek érezzük, hogy megemlékezzünk a most kirobbant területalapú támogatás botrányról és annak tágabb összefüggéseiről.

 

Megszűnt biztonság

A Fiatal Gazda Hírlevélben ezúttal Gőgös Zoltánt, az MSZP szakpolitikusát, országgyűlési képviselőjét kérdeztük az agrárpolitika jelenleg legaktuálisabb kérdéseiről és a szocialisták álláspontjáról az új földtörvény és az élemiszerek áfájának esetleges csökkentése kapcsán.

Agrártámogatási aktualitások – aktuális támogatások, határidők

Október közepétől kezdi el az 50 százalékos előleg kifizetését a földalapú támogatásokra az MVH. Az előlegfizetés zökkenőmentessége érdekében a gazdálkodóknak ajánlott ellenőrizni az MVH számára megadott minden elérhetőséget, különös tekintettel az e-mail címre és a számlaszámra.

Nem a méret a korlát

Második terminusát tölti a szlovén fiatalgazda-szervezet (ZSPM) elnökeként Rok Roblek, aki a  CERYC megalakulásának is helyt adó augusztus végi tatai konferencián beszélt a Fiatal Gazda Hírlevélnek a szlovén társszervezet tevékenységéről és a szlovéniai fiatal gazdák helyzetéről.