Második Hullám Program

Parasztolimpia Fajszon, 2012. aug. 19. - Gara Júlia beszámolója

A Második Hullám-beli fiatalok nem Londonban, hanem Fajszon küzdöttek az aranyért. Díjuk, ha nem is 35 millió forint 2 nyulat (szerencsére élőt) összevadásztak a játékok során.

 

MH emlékek - FEELS Project Meeting, 2010. Ápr. 7-9., Graz, Ausztria

A FEELS Projektben szlovák, finn, német, lengyel és osztrák partnerünk van. Itt az élelmiszerlánc szereplőinek – gazda, feldolgozó, kereskedő, nagyáruház - együttműködése a téma, esettanulmányokon keresztül. A címben említett rendezvényen nyolc, a Második Hullám Programban résztvevő fiatal vett részt, akik kisbusszal utaztak nyugati szomszédaink második legnagyobb és legnépesebb városába. Az alábbiakban az általuk készített beszámolóból idézünk.

MH emlékek - Szlovéniai szakmai út és kaszálóverseny 2010

Az AGRYA az idén júliusban is résztvesz a szlovén partner hagyományos rendezvényén a Kmecke Igre-n. egy kis kedvcsináló a 2010. évi esményről, ahogyan a Második Hullám Program tagajai látták. 

Második Hullám tréning - 2012. május 18-20. Balmazújváros

2012. május 18. és 20. között az AGRYA szervezésében a Második Hullám programban érdekelt fiatalok közül körülbelül húszan farmlátogatásokkal és helyi népművészeti érdekességekkel tarkított tréningen vettek részt Balmazújvárosban. A találkozó képzési része az „Európa, több mint gondolnád” címet kapta.

 

 

Szakmai út Romániába - LEADER program és az ifjúsági közösségek

Esemény dátuma: 
Sze, 2012-06-20 (Egész nap) - Szo, 2012-06-23 (Egész nap)
Helyszín: 

Szakmai út Szlovéniába

Esemény dátuma: 
Csüt, 2012-07-05 (Egész nap) - Vas, 2012-07-08 (Egész nap)
Helyszín: 
Szlovénia

Ifjúsági képzés Bulgáriában

Esemény dátuma: 
Pén, 2012-05-18 (Egész nap) - Vas, 2012-05-20 (Egész nap)
Helyszín: 
Bulgária

Képzés a Második Hullám Program résztvevőinek

Esemény dátuma: 
Pén, 2012-05-18 (Egész nap) - Vas, 2012-05-20 (Egész nap)
Helyszín: 
Balmazújváros

Képzés a Második Hullám Program résztvevőinek

Esemény dátuma: 
Pén, 2012-04-20 (Egész nap) - Szo, 2012-04-21 (Egész nap)
Helyszín: 
Budapest

Második Hullám tréning - 2012. február 3-4. Tata

Az AGRYA Második Hullám Program egy vezetőképző program. A résztvevői pályázaton kiválasztott 18-25 év közötti, vidéki elkötelezettségű, nyelvet beszélő fiatalok. A képzésük során elsajátítják a szervezet és projekt menedzsment alapjait, jártasságot szereznek a nemzetközi kapcsolattartásban, megismerkednek az Európai Unió vidékfejlesztést és ifjúság ügyet érintő alapvető politikáival és a programjaival.