Együttműködési megállapodást írt alá az AGRYA és OTP Bank

 

Az OTP Bank és az AGRYA - Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége február 20-án ünnepélyes keretek között írta alá a 2012-re szóló együttműködési megállapodását. A két szervezet közös célja az új generációk bevonása az agráriumba, illetve a mezőgazdasági tevékenység és a magyar termékek népszerűsítése, amelyek mind hozzájárulnak a magyar agrárium versenyképességének erősítéséhez.

Az agrárium a nemzetgazdaság stratégiai jelentőségű ágazata, amelyben a hazai földrajzi adottságoknak köszönhetően jelentős potenciál rejlik. Ezt jelzik a 2012. harmadik negyedéves statisztikai adatok is, amelyek szerint míg a magyar gazdaság egésze 1,4 százalékkal nőtt, addig az agrárium 5,9 százalékos erősödést mutatott. Mindez azonban önmagában – a globális feltételek, illetve a hazai és uniós agrárfinanszírozási helyzet változásai mellett – nem garantálhat hosszú távon biztonságot. A versenyképesség megőrzéséhez és erősítéséhez a gazdálkodóknak fejlesztésekre, beruházásokra van szükségük, a mezőgazdasági termelés fenntartásához pedig az új generációk bevonására. E feltételek megteremtése az agrárium minden szereplőjének feladata, és célja kell, hogy legyen. Ezt tartotta szem előtt az OTP Bank is, amikor a fiatal gazdák életpályáját segítő AGRYA-val együttműködési megállapodást kötött.

A két szervezet a mezőgazdaság szerepét és fontosságát középpontba helyező, több generációt megszólító szemléletformáló programokat kíván megvalósítani. Az OTP Bank örömmel áll a kezdeményezés mellé, hiszen a programok által képviselt ügyek és célok a pénzintézet számára is fontosak. Az együttműködés három programot ölel fel, amelyek kiemelt célterületei a mezőgazdasági termelők új generációjának integrálása az agrártermelésbe, a magyar termékek fogyasztásának és a mezőgazdasági tevékenység népszerűsítése. A programok segítségével 2011-ben mintegy 20 ezer kisiskolást és több ezer fiatal gazdát értek el.

Az együttműködés első állomása a február 24-én megrendezésre kerülő Fiatal Gazda Konferencia, amelyre mintegy 200, 40 éven aluli agrárvállalkozót várnak a szervezők.  Az OTP Bank a konferencia megvalósításához szükséges pénzügyi támogatáson túl saját előadásával is hozzá kíván járulni a fiatal gazdák pénzügyi tudatosságának növeléséhez. Megfelelő pénzügyi ismeretek és háttér hiányában ugyanis a fiatal gazdáknak sokszor nehézséget jelent vállalkozásuk elindítása vagy fenntartása, fejlesztése. Megismerni tehát a forráshoz jutás feltételeit, módját, a széles körű pénzügyi lehetőségeket valamennyi szereplő közös érdeke.

A Vesd bele magad!  program  keretében több ezer óvodás és kisiskolás jut vetőmaghoz, 5700-an az OTP Bank jóvoltából. A vetőmagot a gyerekek az iskolákban, vagy otthonaikban elültetve friss zöldségeket termeszthetnek. A program célja, hogy felhívja a fiatal generációk figyelmét a magyar termékek fogyasztásának és termelésének fontosságára, illetve hogy hozzájáruljon a gyerekek mezőgazdasággal kapcsolatos szemléletének formálásához. A magyar termékek keresletének nem csak az agrárium, hanem a nemzetgazdaság szempontjából is kiemelt jelentősége van, sőt a magyar termelők versenyképességét és így a vállalkozói szektor általános erősödését is támogatja.

Az együttműködés harmadik eleme a Vidék Kaland Program, amely során szakmai utakat szerveznek városi fiataloknak, hogy fiatal gazdák által vezetett gazdaságokat látogassanak meg. A program célja, hogy a sikeres agrárvállalkozók példájának bemutatásával a fiatalokat a mezőgazdasági pálya felé orientálják, megelőzve ezzel a szakma elöregedését, továbbá hogy hozzájáruljanak ahhoz, hogy a szemléletformáláson túl a résztvevők gyakorlati ismereteket és szakmai tapasztalatokat is szerezzenek.

Nyomtatóbarát változatPDF változat