Ré Palinak nevezték el a Vesd Bele Magad! program kiskertészét

Debreceni gyerekek nevezték el a Vesd Bele Magad program kabalafiguráját. A névadó és meseíró verseny győzteseinek járó értékes díjat V. Németh Zsolt államtitkár adta át a Vidékfejlesztési Minisztériumban tartott ünnepségen.

A vidékfejlesztésért felelős államtitkár kiemelte: a sikeres Vesd Bele Magad! program a még 30-40 évvel ezelőtt is természetes, de napjainkra már elfeledett szokásokat honosítja meg az újdonságokra fogékony általános iskolások között.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) az akció logójában szereplő kiskertészhez kapcsolódó névadó és meseíró pályázatot hirdetett a programban résztvevő gyerekeknek. A legjobb nevekre és történetekre az akció honlapján lehetett szavazni.

A legtöbb szavazat a Ré Pali névre érkezett, így Tóth Szabolcs és Tóth Fanni, a debreceni Gönczy Pál Általános iskola 6. osztályos tanulói kapták az AGRYA által felajánlott, győztesnek járó notebookot és ajándékcsomagot. A harmadik osztályos Inotai Laura, a Sárszentmiklósi Általános Iskola diákja, Répa Rudi névvel a második legtöbb szavazatot kapta, Ördögh Krisztián a Visontai Kovács László Általános Iskola másodikos tanulója Vesd Bele Vendel névjavaslatával lett harmadik.

A gyerekek a program fő támogatóitól, az OTP Bank és az Axiál Kft. képviselőitől vehettek át értékes díjakat. A támogató vállalatok emellett vásárlási utalványt is ajándékoztak a résztvevő iskoláknak, melyből az intézmények új szerszámokat biztosíthatnak a további sikeres kertészkedéshez.

A 2011-ben elindított Vesd Bele Magad! programban az idén már több mint huszonegyezer alsó tagozatos kisdiák kertészkedhet, és kóstolhatja meg a saját maga által megtermelt zöldségeket:vöröshagymát, karalábét, retket, zöldborsót és sárgarépát – mondta a mozgalom elindítójának, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének(AGRYA) társelnöke, Weisz Miklós.

A kezdeményezés célja, hogy minél több gyermek ismerje meg játékos formában a növénytermesztést, szeresse meg a saját maga által megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket, és tanulja meg értékelni a helyben előállított termékeket.

A Vesd Bele Magad! akcióba bekapcsolódó több száz iskola vetőmagcsomagot kapott tavasszal, melyeket a kis kertészek a saját otthoni, vagy az iskola által biztosított közös kertben ültethettek el. A vetőmagokat helybeli gazdák és a program támogatói ajánlották föl a gyerekeknek. A diákok a kertészkedés tapasztalatairól, a növények gondozásáról szóló beszámolókat, rajzokat, fotókat töltenek fel a vesdbelemagad.hu oldalon található blogra.

A díjátadó fotói elérhetők itt:

https://picasaweb.google.com/113840037311518099087/VesdBeleMagadDijatado...

Nyomtatóbarát változatPDF változat