Soroksári út, a jogállamiság temetője - A Kúria általános érvényű határozatot hozott nyilvánosságra a fiatal gazda újrapontozás ügyben

Sajnos az elmúlt 2 hét sem telt eseménytelenül az ún. fiatal gazda újrapontozás ügyben. A Kúria eddig két újrapontozás ügyben beadott felülvizsgálati kérelmet zárt le ítéletével. Az egyik esetében az MVH-t arra kötelezte, hogy a megismételt eljárásában pontosítsa az újpontozás során kiadott határozatát és tételesen, pontosan mutassa ki, hogy mi volt a törvénysértő az első eljárásban, milyen törvénysértés alapozta meg az eljárását.


Az MVH-tól szokatlan gyorsasággal már Karácsony előtt elkészült az új határozat. Ebből sajnos nem derül ki, hogy milyen törvénysértést talált az MVH a saját, később felülvizsgált határozatában. Még az sem derül ki ebből a határozatból, hogy melyik értékelési szempont esetén volt eltérés. Az MVH formailag megfelelt a Kúria döntésének, lefolytatott egy új eljárást. Tartalmilag azonban nem hajtotta azt végre, a Kúria utasításának megfelelően nem mutatta ki az első határozatához kapcsolódó törvénysértést. Tehát az MVH egyszerűne nem hajtotta végre a Kúria döntését. Ez egy közhatalmat gyakorló szervezettől meglepő, nem várt viselkedés lenne, ha nem az MVH-ról beszélnénk.
A kapcsolódó Kúria ítélet és a megismételt eljárásban kiadott új határozat a csatolmányban elérhető.

Vetélkedő!!!! Aki a csatolt MVH határozatban ki tudja mutatni, hogy mi volt a törvénysértő az első határozatban, az az elkövetkező 5 évben ingyenesen látogathatja az AGRYA egyébként részvételi díjas eseményeit! A megoldásokat az agrya [at] agrya [dot] hu e-mail címre várjuk!

Az MVH kommunikációjában rendszeres fordulat, hogy a bírósági döntések egyedi ügyekben születnek és azokból általános következtetést levonni nem lehet. Az újrapontozás ügyben ez a kommunikáció a jövőben már nem lesz alkalmazható, mert a Kúria ún. elvi határozatot hozott nyilvánosságra az újrapontozás ügyről. Az elvi határozatok a bírósági joggyakorlat egységesítésének eszközei, a bíróságok számára, a tartalmuk miatt kiemelt fontosságú ügyekben iránymutatásul szolgálnak.
A csatolmányban elérhető 25/2012. közigazgatási elvi határozat az újrapontozás üggyel kapcsolatosan egyértelműen rögzíti: "A Kúria – mint felülvizsgálati bíróság – osztotta a felperes azon álláspontját, hogy a jogbiztonság követelménye egy olyan garanciális követelmény, amely valóban csak kivételesen és akkor szorulhat háttérbe, ha igazolhatóan jogszabálysértő volt a meghozott határozat; jelen esetben azonban ez nem áll fenn."
Forrás: http://www.lb.hu/hu/elvhat/252012-szamu-kozigazgatasi-elvi-hatarozat

A fentiekről az AGRYA tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium illetékeseit. Megismételtük azon kérésünket, hogy minden az újrapontozás ügyben érintett fiatal gazda számára külön eljárás nélkül biztosítsák a 2010-ben megítélt támogatást.

Az ügy az MVH "állatorvosi lova", benne van sűrítve azon jelenségek jelentős része, amelyek erősen aggályosak az MVH eljárásaiban. Emiatt az AGRYA megkereste az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnökét Font Sándort (Fidesz), Gőgös Zoltánt (MSZP), a Bizottság alelnökét, Szabó Rebekát (LMP) és Varga Gézát (Jobbik) a Bizottság tagjait. Kértük, hogy mint ellenőrzési jogosítványokkal rendelkező országgyűlési bizottság vizsgálják ki ezt az ügyet. Bízunk benne, hogy napirendre tűzik ezt az ügyet és ez is segítség lehet abban, hogy az MVH aggályos tevékenysége, gyakorlata átalakuljon.

Nemrégiben az MVH félrevezetőnek és egyoldalúnak minősítette az AGRYA kommunikációját. Érdeklődéssel várjuk, hogy a Kúria mikor kerül az AGRYA mellé a vádlottak padjára az MVH illetékeseinél. Sándor György humorista gondolatai illenek ide: Ha egy ember mondja, hogy szamár vagy, ne foglalkozz vele, ha többen mondják, gondolkozz el rajta, ha mindenki szamárnak nevez, akkor vegyél egy nyerget magadnak. Talán már elegen mondjuk ahhoz, hogy valaki vegyen egy nyerget magának.

Zárásként. Most már tudjuk, hogy a jogállamiság sírja Budapesten, a Soroksári úton van. A kérdés csak az, hogy hány gazdát, hány egzisztenciát temet maga alá és ezt meddig hagyják...

Nyomtatóbarát változatPDF változat