Hírek

Adománygyűjtés a 2014. évi Vesd bele magad! Programhoz

Immáron a negyedik évben, 2014-ben is folytatódik az AGRYA szemléletformáló kezdeményezése a Vesd bele magad! Program. Március közepén 13.457 gyermek kap majd vetőmag csomagot, hogy azt otthon elvetve maga is kiskertésszé váljon.

A Program a kezdetektől magánadományokból működik. A 2014. évi lebonyolításhoz már összegyűltek ugyan jelentős források, de ezek nem nyújtanak teljes egészében fedezetet a 13.457 gyermek vetőmagjára, a fődíjként kisorsolt osztálykirándulásokra és a weblap működtetésére. Így kérjük, mindazok anyagi támogatását, segítségét, akinek tetszenek a Program céljai.

Nem az összeg nagysága, hanem a segítő szándék a legfontosabb! Sok kicsi sokra megy! Az elmúlt 3 évben is mindenki annyival járult hozzá a Programhoz, amennyivel tudott, amennyire lehetősége volt. 2013-ban a magánszemélyek támogatásainak nagysága 5.000-30.000 forint között változott, a céges felajánlások 50.000-2.500.000 forint között változtak. Ebből is látszik, hogy a lényeg az összefogás egy jó ügy érdekében!

A felajánlók, függetlenül a támogatás összegétől, felkerülnek a Program weblapjára.

A Program pénzügyi lebonyolítását a transzparencia jegyében egy az AGRYA-tól független közhasznú alapítvány végzi. Így a felajánlásokat a következő számlaszámra várja az AGRYA:

Fiatal Gazdák - az Agrárium Jövője Alapítvány
Raiffeisen Bank Zrt.
12011351-01047859-00100003

További információ elérhető a Programról, az adománygyűjtésről a www.vesdbelemagad.hu weboldalon, a vesdbelemagad [at] agrya [dot] hu e-mail címen és a 06 1 270 4874 telefonszámon.

Ez már a negyedik év! Folytatódik a Vesd bele magad! Program 2014-ben is!

Az AGRYA 2011-ben indította el a Vesd bele magad! Programot, amelyet 2014-ben immáron a negyedik évben szervez meg. A Vesd bele magad! Program során kisiskolás, jellemzően 6-10 éves gyerekek kapnak vetőmagcsomagot, benne 5 zöldség vetőmagjával (zöldborsó, hónapos retek, vöröshagyma, sárgarépa, cékla). Az általános iskolák koordinációja mellett a gyerekektől azt kérjük, hogy a vetőmagot otthon vessék el, és ami megterem, azt fogyassza el a család. A cél a szemléletformálás, hogy megmutassuk, kevés munka befektetésével egy család meg tudja termelni a saját ellátásához szükséges friss zöldséget és nem kell azt a nagyáruházakban megvásárolni. Ezen túl a gyerek felelősségérzetét is fejleszti a Program, hiszen rajta múlik, hogy az elvetett magból mi lesz, lesz-e belőle valami. A Programot nem szociális alapon szervezi az AGRYA, így nincs semmiféle különbségtétel a gyerekek között, a cél a szemléletformálás és a tájékoztatás.

Fiatalok foglalkoztatása az agrárszektorban - Konferencia - 2014. március 18.

A magyar vidék foglalkoztatási helyzetének egyik furcsa paradox jelensége, hogy vidéken komoly munkanélküliség van és szintén ott működő mezőgazdasági szereplők viszont munkaerő hiányra panaszkodnak. Ennek e jelenségnek az okait, a probléma feloldását segítő tennivalókat kívánja a összegezni az AGRYA, a partnerével, a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetséggel közösen szervezett "Fiatalok foglalkoztatása az agrárszektorban" című eseménnyel. A rendezvény nyitott az AGRYA várjuk a jelentkezőket.

Kapcsolódó dokumentumok

konf_program_marc_18.pdf 304.02 kB pdf
foglalkoztatas_2014_jelentkezesi_lap.doc 92 kB msword

AGRYA Elnökségi ülés - 2014. február 7.

Az AGRYA Elnöksége 2014. február 7-én tartotta soron következő ülését. Az ülésen az Elnökség elfogadta a 2013. évi mérleget és beszámoló valamint a 2014. évi bevételeket és kiadásokat tartalmazó költségvetés tervezetet.
Az elnökség foglalkozott a 2014. évi Országos Gyűlés előkészítésével, a küldöttválasztási eljárás lezárásával, a tisztújításhoz kapcsolódó kérdésekkel, valamint a közhasznúsági jogszabályok miatti technikai jellegű alapszabály módosítással.
Külön napirendben szerepelt a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetséggel fennálló partner szervezeti viszony és abból következő AGRYA Elnökségi feladatok áttekintése. Az Elnökség támogatta az MHVISZ soron következő tisztújításához kapcsolódó jelölt listát. Egyben megerősítette az AGRYA elkötelezettségét és támogató közreműködését az MHVISZ önálló szervezeti tevékenységének fejlesztése érdekében.
Az Elnökség felülvizsgálta a tagfelvételre várók listáját. Néhány kérelem esetén támogató döntést hozott, egy személy felvételi kérelmét elutasította. A fennmaradó tagfelvételre várók esetén a tagfelvételi látogatásokra várhatóan az Országos Gyűlésig sor kerülhet. Így a megújult Elnökség első ülésén döntést tud hozni a tagfelvételekről.
Döntés született a Fiatal Gazdákért Díj 2014. évi díjazottjáról és tiszteletbeli tag felkéréséről.

Bakó Dániel fiatal gazda termálvíz projektje nyert az Európai Parlamentben

Az Európai Néppárt által az Európai Parlamentben rendezett Fiatal Gazda Kongresszuson Bakó Dániel szentesi fiatal gazda geotermikus energiával fűtött paprikatermesztése nyerte a legfenntarthatóbb vállalkozás díját. A jelentős magyar siker rámutat arra, hogy az európai mezőgazdaság jövőjében növekvő szerepe van a megújuló energia hasznosításának.
Második alkalommal került ma megrendezésre a Fiatal Gazdák Európai Kongresszusa Brüsszelben, az Európai Parlamentben. Az Európai Néppárt által szervezett konferencia célja a fiatal gazdák munkájának elismerése és népszerűsítése, a legjobb gyakorlatok bemutatása volt. A kongresszuson 19 tagállamból több száz fiatal gazda vett részt. Hazánkat Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő támogatásával Bakó Dániel szentesi fiatal gazda, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) Termálvíz Tagozatának elnöke képviselte az eseményen.
A kongresszuson Bakó Dániel a legfenntarthatóbb vállalkozás díját nyerte el. Háromgenerációs családi gazdasága termálvíz-fűtésre alapozott növényházi hajtatással foglalkozik: kiváló minőségű paprikát termesztenek jelenleg 9000 m²-en, amely a jövőben további 6000 m²-el bővül. "A megújuló energia hasznosítása nem csak vállalkozásom megőrzéséhez, hanem a munkahelyek megtartásához is hozzásegített, valamint lehetővé teszi a további fejlődést" − emelte ki a fiatal gazda a díj átvételét követően.

Portré interjú a nyertessel 2014. február 07. Kossuth Rádió - Történet hangszerelve

http://upload.agrya.hu/bako_daniel_kossuth_20140207.MP3

Újra Vidék Kaland Klub - 2014. február 6. - Véget ért a "termál-csata"

Közhelyszerű kijelentés, hogy Magyarország termálvíz nagyhatalom. Ennek ellenére a környezetvédők, és még a háttérben ki tudja milyen erők nyomására 2010-ben gyakorlatilag meg akarták szűntetni a magyarországi termálvíz kitermelést. Ez érzékenyen érintette volna többek között a magyar hajtatásos kertészetet (üvegház, fólia). 2011. májusa és 2013. decembere között zajlott a "termál-csata" a gazdák és a környezetvédők között. Végül a gazdák nyertek, először sikerült a zöldeket legyűrni a rendszerváltás óta.

Az új szabályozással, a magyar termálvíz vagyonnal, az erőforrás felhasználás, gazdálkodás tényeivel, a termálvíz használat történetével foglalkozik a következő Vidék Kaland Klub 2014. február 6-án, Budapesten, a Vajdahunyadvárban. Az előadók Bakó Dániel és Nagygál János az AGRYA képviseletében vitték végig a kapcsolódó média kampányt és a szakmai egyeztetéseket. Így a történetet belülről ismerhetik meg az érdeklődők.

A téma érdekes lehet mindenki számára, aki érdeklődik a környezeti kérdések iránt. Lesz lehetőség vitára is, a rendezvény nyitott mindenki előtt. Érdemes beszélni ezekről az ügyekről, még most a döntés után is. Nem a magyar gazdáktól kell félteni a magyar természeti erőforrásokat.

A termálvíz téma után lesz természetesen "kalandor beszámoló" is, ismét Székelyföldre utazunk. Zárásként lesz kolbász, pálinka, szörp, stb.

A rendezvény ingyenes, de egyszeri, előzetes regisztrációhoz kötött. A csatolmányban elérhető regisztrációs lapot legkésőbb február 4-ig kell visszaküldeni. A regisztráció visszaigazolása után van lehetőség a részvételre.

http://upload.agrya.hu/videk_kaland_klub_%20regisztr%c3%a1cios_lap.doc

A korábban már regisztrált résztvevőknek NEM kell újra regisztrálniuk, közvetlenül, e-mailban kapnak meghívót az eseményre, de részvételüket vissza kell igazolni szintén február 4-ig.

Kapcsolódó dokumentumok

videk_kaland_klub__regisztracios_lap.doc 23.5 kB msword

AgrárgépShow ingyen

Az AXIÁL Kft. előregisztrációs lehetőséget teremtett az AgrárgépShow rendezvényen részt venni kívánók részére. A regisztrációs adatlap kitöltésével a felhasználó egyszeri, ingyenes belépésre lesz jogosult a kiállítás bármely napján.
A 2014. 01. 29. és 02. 01. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban megrendezésre kerülő AgrárgépShow-n az AXIÁL Kft. is jelen lesz. A rendezvény több mint 23.000 négyzetméternyi területéből az AXIÁL GÉPKAVALKÁD közel 5000 négyzetméteren lesz megtekinthető. Ez a fél hektáros területfoglalás a céget a legnagyobb kiállítóvá tette nem csupán az AgrárgépShow kiállítói, hanem a vele azonos helyszínen és időpontban szervezett AGROmashEXPO, Magyar Kert, valamint a Szőlészet és Pincészet szakkiállítások kiállítói között is.
Ebből kifolyólag a cég a HUNGEXPO-val együttműködve olyan előregisztrációs lehetőséget teremtett, amely az érdeklődők számára egy egyszerű adatlap kitöltésével egy egyszeri, ingyenes belépést biztosít. Ehhez nem kell mást tenni, mint ellátogatni a http://gepkavalkad.axial.hu/ weboldalra, kitölteni az egyes mezőket, igény szerint bejelölni vagy nem jelölni az ingyenes belépés mellett kérhető AXIÁL ajándéktárgyak (fém kulcstartó, pick up makett, baseball sapka) kedvezményes vásárlására jogosító kuponokat. A sikeres regisztrációt követően a felhasználó e-mailben kapja meg a belépőjegyet és a kuponokat. Ezeket már csak ki kell nyomtatni és kiállításon felmutatni. Ilyen egyszerű!

Félúton vagy útfélen? 2014. február 28. Újra Fiatal Gazda Konferencia!

Az AGRYA 2014. február 28-án szervezi meg hagyományos éves konferenciáját Budapesten. Az idei rendezvény alcíme "Félúton vagy útfélen?" utal arra, hogy az agrár-vidéki generációs ügyek szempontjából fontos változások előtt állunk. Egyrészről a 2014-2020 közötti EU támogatások komoly hatással vannak a fiatal gazdák fejlesztéseire, tevékenységére. Másrészről az új földjogi szabályozás a mezőgazdasági termeléshez elengedhetetlen erőforráshoz, a földhöz jutást szabályozza újra. Mindkét agrárpolitikai szempontból kiemelkedő fontosságú kérdés hatással van arra, hogy javulnak-e a fiatal gazdák és ezen keresztül a magyar mezőgazdaság és vidék fejlődési esélyei avagy sem. Emiatt a konferencia két fő témája az EU támogatási rendszer és a földügyi szabályozása változása lesz.
A közelgő országgyűlési választások okán a parlamenti frakcióval rendelkező pártok képviselőinek lehetőséget biztosít az AGRYA arra, hogy elmondják az álláspontjukat a fiatal gazdák helyzetével és jövőjével kapcsolatosan.

A rendezvény előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztráció határideje: 2014. február 6. szerda. A regisztrációs lap letölthető a hír címére kattintva a csatolmánynál.

Kapcsolódó dokumentumok

konf_szoro_2014_web.pdf 703.49 kB pdf

2014. január 1-jével minden akadály elhárult a mezőgazdasági célú termálvíz használat fejlesztése elől

Három év után lezárult a termálvíz használattal kapcsolatos jogszabály változtatási munka. A mezőgazdászok, különösen a kertészek számára minden szempontból kedvező, de a környezeti fenntarthatóságot is támogató jogszabályok léptek hatályba 2014. január 1-jétől.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA 2011. tavaszától intenzíven foglalkozott a mezőgazdasági termálvíz használattal és annak gazdák számára hátrányos jogszabályi környezetének magváltoztatásával. Még az előző kormányzat utolsó intézkedéseinek eredményeként 2012. decemberében gyakorlatilag megszűnt volna mezőgazdasági célú termálvíz használat. Ezt a katasztrófával fenyegető helyzetet sikerült elhárítania a Kormányzatnak az elmúlt évek konfliktusoktól sem mentes jogszabály módosítási munkájával.

Kapcsolódó dokumentumok

sajtokozlemeny_temal_joszabaly_modositas_2014_fin.pdf 139.85 kB pdf

Év vége, év eleje - Ügyeleti rend az AGRYA-nál

Az AGRYA Országos Iroda 2014. január 13-ig ügyeleti rendben működik, lényegében zárva van. Fontos ügyben a 06 1 270 4874 telefonszámon és az agrya [at] agrya [dot] hu e-mail címen elérhetők vagyunk. A kevéssé fontos ügyek bízunk benne, hogy kitartanak januárig...

 

Kellemes Karácsonyt és Boldog újévet!