Projektek

Vidék Kaland Hivatásos

2012

A Vidék Kaland Hivatásos Programot az agrár felsőoktatásban tanuló és valóban mezőgazdásznak is készülő fiatalok számára szervezzük. A pályázaton kiválasztott résztvevők egy éven át több alkalommal, 1-2 napra ugyanahhoz a fiatal gazdához, egy családi gazdaságba és nem egy nagy céghez, mennek gyakorlatra. Így, ellentétben az egyetemi gyakorlatokkal, egy teljes gazdasági évet, - annak minden fontos, szakmai szempontból érdekes eseményével együtt- ismerhetnek meg. A Programot 2012-től a gödöllői Szent István Egyetem Mezőgazdasági Karával együttműködésben fejlesztjük tovább. A résztvevők ezzel a Programunkkal kiválthatják az egyetemi kötelező gyakorlatot.

Virtuális Falu

2012

A 2012. őszén indult Program az AGRYA egyik első tisztán vidékfejlesztési témájú programja. A Program célja, hogy hálózatba szervezzen olyan fiatalokat, akik a falujukban szeretnének maradni és aktívan részt vesznek, vagy részt kívánnak venni a faluközösség életében. A Program központi eleme egy képzés sorozat, amelynek során a résztvevők modellezik egy falu működését, annak komplexitásában a helyi gazdaságtól, a közoktatáson át a helyi politikáig, demokráciáig.

Vesd Bele Magad!

2011

A program keretében kisiskolások kaptak vetőmagot, hogy otthon elvessék. A kiskertészek élményeikről egy weboldalon keresztül számoltak be.

A program teljes egészében önkéntességre épít, ahhoz külő támogatást a Szövetség nem kapott.

További információ: www.vesdbelemagad.hu

Vidék Kaland Program

2011

Az Európai Bizottság által támogatott kommunikációs program. A célcsoportjában a városi fiatalok vannak. Az ő ismereteiket, tapasztalataikat bővítik a fiatal gazdák által vezetett gazdaságokban eltöltött 5 napos látogatások, a belfödi és külföldi szakmai utak.

 

További információ: www.videk-kaland.hu

Második Hullám Program

2009

Az AGRYA falusi fiataloknak szóló szervezet-fejlesztési programja. A cél a falusi fiatalok közösségeiből egy országos hálózat létrehozása.