Életet a termőföldnek - AGRO.bio

Több mint egy éve lépett az AGRYA fő támogatói közé az AGRO.bio Hungary Kft. A talaj-mikrobiológiai készítményekre specializálódott cég fiatal gazdákkal kiépített kapcsolatairól, a támogatás hátteréről és a partnerséggel kapcsolatos céljaikról Daoda Zoltán, a cég ügyvezetője beszélt.

– Mióta tart az AGRO.bio és az AGRYA kapcsolata, miben és hogyan támogatják a fiatal gazdákat?

–  Az AGRO.bio Hungary Kft. elmúlt év tavaszán került szoros támogatói kapcsolatba az AGRYA-val, mint a szervezet harmadik fő támogatója. Éppen a Vidék Kaland rádiós felhívására lettem figyelmes, mert ezidőtájt kezdtük el a városi, lakossági piacunk kiépítését. Ebben a programban nagyon jó kommunikációs lehetőséget láttunk meg, amivel szélesebb körnek tudjuk bemutatni, hogy hogyan lehet vegyszermentesen kiskerti, szobai, vagy akár balkonládás növénytermesztésbe fogni. A fiatal gazdák szövetségével való kapcsolatunkban a szerződésben rögzített együttműködésen, a puszta anyagi támogatáson túl nagyon fontosnak tartjuk a személyes jelenlétet, a közvetlen kapcsolatot az AGRYA tagságával. Gyakorlatilag a szervezet összes rendezvényén részt veszünk, kiemelten az információs börzéken és konferenciákon. Szeretünk a fiatal gazdák között lenni, és úgy érezzük, hogy ez kölcsönös, és olyan kapcsolat alakult ki, ami több egy csak papíron rögzített együttműködésnél. Emellett úgy gondoljuk, hogy a mi jelenlétünk, tudásunk is erősíti a fiatal gazdákat. Az eddigiek tükrében továbbra is hiszem, hogy jó ötlet volt az AGRYA programjának támogatása a fő támogatók egyikeként, mert csak a fiatalokkal közösen, együtt tudunk tenni a termőföld életben tartásáért, hogy az ő unokáik is egészséges táplálékot termelhessenek és ehessenek a jövőben!

 

– Milyen arányt képviselnek az ügyfeleik között a fiatal gazdálkodók, van-e valami kifejezett jellemzője ennek a csoportnak?

– A növekvő ügyfélkörünkön belül szerencsére a fiatalok aránya is folyamatosan növekszik. Nem mondhatnám, hogy egyértelműen elkülönülnének a többi partnerünktől, de az egyértelmű, hogy a pályájuk elején állók nyitottak, innovatívak, aktívan keresik az új megoldásokat. A mi szempontunkból az is nagy előny, hogy az egyetemi tanulmányaikat az utóbbi években végzett fiatalok már egészen más szintű ismeretekkel rendelkeznek a talaj-mikrobiológiáról, mint az idősebb generációk.
Az idősebbek is nyitottak az újdonságokra, de ezzel együtt jól érzékelhető a különbség: a fiatalabbak valahogy másképp nyitottabbak, még nem a sokszor szemellenzőt is jelentő több évtizedes rutin alapján gondolkodnak. Ami azonban talán a legnagyobb különbség, hogy a fiatalabb generáció sokkal aktívabban, és a korábbi évtizedekben megszokottól teljesen eltérő körben keresi az információt. Már nemcsak a szomszéd termelőtől, vagy családon belülről jönnek az új ismeretek, hanem a világ minden részéből igyekeznek összeszedni azt, ami számukra használható. Ebben is szeretnénk partnerek lenni, és a lehető legtöbbet átadni a mi területünkön összegyűlt tapasztalatokból – ezzel kapcsolatban úgy gondolom, hogy aki már eleve gondol a talaj-mikrobiológiai szempontokra, az jó úton halad.

Nyomtatóbarát változatPDF változat