Drobnyák Árpád a Szent István Egyetem III. évfolyamos állattenyésztő mérnök hallgatója vagyok. A Vidéki Kaland Hivatásos programról egy egyetemi e-mailból értesültem. Úgy gondoltam, hogy ez a program jó lehetőség, hogy kipróbáljam magam a gyakorlatban és, hogy összevesse az elméletet a gyakorlati megvalósulással.
Az első kaland 2012. június 18.-án hajnalba vette kezdetét, mikor is elindultam a gödöllői kollégiumából Vrancsik András Balmazújváros juhtelepe felé. Még meg sem érkeztem, de már egy csodás élménnyel lettem gazdagabb. A vonat ugyanis a Tisza-tó egy része felett haladt keresztül, és ez a kora reggeli napsütésben csodálatos látványt nyújtott számomra.
Szerencsés megétkezésem után, szerencsésen találkoztam a fogadó gazdámmal és szerencsésen folytattuk utunkat immár autóval. Először a közeli gabonatárolóba mentünk, ahol rögtön munkába is álltam. Néhány zsák kukoricát pakoltunk az autóba, miközben fontos információkra tettem szert a légszáraz kukorica tárolásával és gázosításával kapcsolatban. Innen indultunk a juhok felé.
Útközben még tettünk pár kitérőt. Először egy búza táblát néztünk meg, ahol növények akkor kezdtek viaszérésből teljesérésbe át fordulni. Szerencsésnek mondhatom magam, mert épp akkor a szomszédos földön a kukorica mechanikai gyomírtása folyt. Legvégül Andrással a lucerna széna készítés utolsó fázisát a bálázást néztük meg. Ezeknek a tapasztalatoknak nagyon örültem, mert végre lehetőség nyílott a gyakorlatban is megtekintenem azokat a munkákat, amiket az eddig az egyetemen csak elviekben tanultam.
Miután itt is végeztünk egy 5-10 perces autó út után megérkeztünk a telepre. Itt Pista Bácsi és Jóska a két juhász szívélyesen fogadott. Pazar ebédet töltöttem el puha fehér kenyérből, jó húsos szalonnából és friss zöldségekből. A nagy nyári forróság miatt a kora délutánt pihenéssel töltöttem, de késő délután újra munkába állhattam. A jerkéket etettük meg gyepszénával. Ezután 19 óra körül, amikor a tűző nap már kicsit lelohadt Pista Bácsi felügyeletével elkezdtem elsajátítani a traktorvezetés csínját-bínját. Egy öreg MTZ traktoron kezdtem a gyakorlást. Feladatom azokkal a lucerna széna bálákkal állt kapcsolatban, amelyeket aznap készítettek és hordtak be a gazdaságba és már az előbb is szóba kerültek. Ezek kellett az alapjukról a hengerpalástjukra borítanom a traktor villájának segítségével. A napot finom, de tápláló vacsorával zártam egy jó pálinka kíséretében.
Másnap reggel a felkelő nap sugarai már csak hűlt helyemet találták az ágyban. Ugyan is Andrissal 4 órakor indultunk gyapjút pakolni a közeli raktárba. A munkát kénytelenek voltunk ilyen korán kezdeni, mert ha nem, akkor eltartott volna délig is, akkor már pedig igen meleg lett volna. A rakodás során igen sok információt gyűjtöttembe a gyapjúval kapcsolatban. Megismertem a tárolását a csomagolását és alkalmam nyílt több fajta gyapjának összehasonlítására is, mint például, hortobágyi racka, magyar merinó, dorper, ezekre a képzésem során eddig még nem nyílt lehetőség.
Innen visszatértem a juh telepre, ahol már javában tartott a növendék jerkék tetoválása, chippelése és krotáliával való ellátása. Egy gyors ebéd után ezekbe a munkafolyamatokba én is bekapcsolódtam. Így Pista Bácsi és Jóska tanításával elkezdtem gyakorolni a juhok megfogását, leültetését és mozgatását. Miután lezajlott az egyedi jelölés kiosztottuk a napi gyepszéna adagot a jerkék számára. Ezután újra traktorra ültem és folytattam a bála borogatást. Este felé nem is a sötétedés űzött ki a traktorból, hanem inkább Pista Bácsi frissen elkészített slambucának az illata csalogatott ki. A slambuc egy krumpliból, tésztából és szalonnából készített hagyományos juhász étel, amit valószínűleg először a Hortobágyon készítettek el (bővebb információ: http://hu.wikipedia.org/wiki/Slambuc). Az izgalmas és fárasztó nap után jól esett az ízletes vacsora és a mellé felkínált kupica pálinka.
Az utolsó napon nem kellet kora hajnalban kelni, de már 7 óra körül talpon voltunk. Gyors reggeli után körbe jártuk a hodályt és a gazdaságot. Majd pedig felkészültünk a jerkék körmölésére. Először is Pista Bácsi nekem ajándékozott egy saját készítésű, egyedi juh körmözőt, hogy legyen mivel gyakorolnom. Utána a drankák segítségével összeszorítottuk a jerkéket a nyári szállás egyik sarkába, innen könnyebb volt megfogni őket. Ez után az előző napon tanult módszerrel elkezdtem megfogni az állatokat majd lefektetni. Mikor a juh már a földön feküdt tanítóim megmutatták a körmölést is. Az 5.-6. egyed után már egyedül kellet megbirkóznom a feladattal, a 10. juh után már egészen bele jöttem, de míg így is messze-messze elmaradtam a két tapasztalt juhász óránkénti teljesítményétől. A körmölés után minden egyedet egy piros pöttyel a fején jutalmaztunk meg, erre azért volt szükség, hogy tudjuk melyik állatokkal végeztünk és ne fogjuk meg újra ezeket feleslegesen. A munkát kora délután fejeztük be és egy kellemes ebéddel zártuk le.
Az ebédet követő szieszta végeztével a következő napirendi pont a búcsú volt. A viszontlátás reményében köszöntem el a juhászoktól és szálltam András autójába. Amíg a vasútállomás felé robogtunk alkalmunk volt a juhágazat aktuális helyzetéről beszélgetni. Ennek a lehetőségnek azért is nagyon örültem, mert a képzésem során nem volt alkalmam juhtenyésztőkkel beszélgetni, és a gyakorlatban lévő gazdák nézőpontját megismerni.
A haza úton szívesen gondoltam az élményekre és sok hasznos szakmai tapasztalatokra miközben a szemem újra végig siklott a Tisza-tó víztükre felett.