Maglóca cyti

Kovács Krisztina vagyok. A Nyugat-Magyarországi Egyetemen tanulok, Állattenyésztő mérnöki szakon III. évesként. Az egyetem mellett nem árt tágítani az ingerküszöbödet és elébe menni a dolgoknak, ezért is veszek részt a Vidék Kaland Hivatásos Programban. A program segítségével belenézhetsz a gyakorlatba is, megnézheted, hogy az elképzeltek szerint folyik e a termelés, ténylegesen kipróbálhatod magadat a gyakorlatban és ez segít eldönteni, hogy szeretnél e dolgozni ebben vagy hát inkább nem és más után nézel. Több szakágat is megnézhetsz minden kötelezettség nélkül és az egyetemen tanult elméleti tananyagot kiegészítheted illetve sok esetben felülírhatod. A gyakorlat és az elmélet sok esetben nem kéz a kézben jár. A gyakorlati lehetőségen kívül, segítséget nyújt a kapcsolatok kiépítésében és későbbiekben bármikor segítséget kérhetsz a nálad már tapasztaltabb gazdáktól, itt nem fog előfordulni, hogy nem segítenek vagy téves információkat adnak meg szándékosan. Az egész programban résztvevő emberek kedvesek és nyitottak feléd, segítőkészek.
Otthon egy hobbigazdaságunk van, ahol találhatóak sertések is ezért is mentem Barbacsra egy sertéstelepre. Barbacs Győr-Moson-Sopron megyében található, Mosonmagyaróvártól 40 percre található, szóval az egyetemtől nekem csak egy nagyobb ugrás. A telep Barbacson található, a család viszont Maglócán lakik, a két falu közel helyezkedik el, így az utazás nem okoz gondot. A gazdaság1993-ban alakult, szinte teljesen önellátó,ami azt jelenti, hogy 170ha-on történik takarmánygabona termesztése. A telep alapítója Horváth István, de segítkezik két fia is Horváth András és Horváth Mátyás, utóbbi fiatal urat boldogítottam szakaszosan két-két napon át. A telep 1993-ban alakult, szinte teljesen önellátó,ami azt jelenti, hogy 170ha-on történik takarmánygabona termesztése. Duroc, pietrin, norvég lapály és magyar nagy fehér fajtákkal dolgoznak. 250 anyakoca és annak szaporulata található, jelenleg egy 124 férőhelyes ellető, egy 2500 férőhelyes malacnevelő, 430 férőhelyes egyedi állásos kocaállás, 480 férőhelyes vemheskocaszállás, 2400 férőhelyes hizlalda található. Ezek mellett 24000négyzetméteres gabonatároló magtár, egy daráló-keverő és szociális épület is fellelhető
Az első látogatásom során, amikor még nyár volt, még iskola sem volt tehát otthonról utaztam röpke 4 és fél órát az úti célomig. Felkészülve minden eshetőségre jó nagy utazóval mentem, de az ottani időjárás, azért megmutatta, hogy még sem vagyok elég felkészült. Megérkezésemkor a Kisalföldi Vágta előfutamait néztük meg, illetve megismerkedtem a falu apraja nagyját. A futamok után este a telepen levágott sertésekből készült disznóságokat ettünk vacsorára, itt jegyezném meg, hogy ez a májkrém és a bolti májkrém ( nem csak a dobozos, de az állítólagos házi májkrém) nem sorolható egy kategóriába, de még csak össze sem hasonlítható.
Másnap reggel 5:20 perckor már lent találkoztam Pista bácsival. Reggeli után indulás Kálmán bácsiért és irány a telep, ez azt jelenti, hogy 5:30kor kb. már a telepen vagy és elkezdesz szétnézni, hogy mi a helyzet. Az első épületben a vemhes illetve már lefialt kocák találhatóak. A kocákat fiaztató kutricában vannak a malacaikkal. Ez a kutrica is rácspadozatos illetve a malacoknak egy kerámia fűtőlap van elhelyezve a padozatban, ahol melegedni tudnak, így nem az anyjukhoz bújnak és kisebb az esély, hogy az anyjuk összenyomja őket, rájuk fekszik. A kocákra nagy figyelmet kell fordítani, ha bemész az istállóba először az egyik oldalt majd a másik oldalt nézed át, etetésnél figyelni kell, hogy melyik koca nem állt fel. Ha nincs étvágya megnézik van e láza, ha igen akkor algopyrint kapnak illetve tyúktojást. Ha a tyúktojást megeszik az már fél siker, az beindítja az étvágyukat, ha nem akkor van mitől félned. A fekvő kocát nem vasrúddal és hasonló eszközzel ütöd agyhelyen és kelted fel, hanem érzéssel megpaskolod a hátát és szólsz neki. Igyekszel segíteni neki, ami abban merül ki, de ehhez erősnek kell lenned, tehát én az 50kg-mommal elég esélytelenül indulok. Tehát a folyamat a következő: megfogod a koca farkincáját, kitámasztod magadat és elkezded felhúzni óvatosan, ekkor ha a koca segítőkész elkezd emelkedni és a hátsó lábával próbál megkapaszkodni és felállni. Mákod van ha felállt, de még nagyobb ha felállt és úgy is marad. Általában ilyenkor elkezdenek enni és a folyamat itt véget is ért. A kocák ellenőrzése után megnézed az újszülött malacokat is illetve ha épp fial egy koca segítesz neki. A kocák vízfogyasztására is figyelni kell a szoptatás alatt, mivel a vízfogyasztás összefüggésben van a tejtermelés mennyiségével is. A malacoknak lehet már adni kis porciókban a 2. héttől malactápot, szívesen turkálják és ismerkednek az ízletes takarmánnyal. A vemhes koca istálló után átmehetünk a süldőkhöz, itt már a leválasztott malacok találhatóak, a malacokat 7-8 hetesen választják le, ekkor kapnak hízótápot illetve meleg vizet. Itt is megnézed milyen aktívak a malacok, az elfekvő malacokat megvizsgálod és kezeled ha szükséges. A másik épületben az egyedi állásokban levő, termékenyítésre váró kocák találhatóak. Ekkor hormonokat is kaphatnak a szinkronizálás miatt, ez azt jelenti, hogy összehozzák a kocák görgését, egyszerre termékenyítik őket és így a fialtatások is közel egy időben zajlanak le. Ezen a telepen duroc, norvég lapály és pietrin kanokat használnak mesterséges termékenyítéssel. A mesterséges termékenyítéssel időt és fertőzéseket lehet megspórolni, mindenképpen ez a jövő az állattenyésztésben, főleg a végtermék előállításban. A kanokat egyedileg helyezik el és a spermát leveszik tőlük, majd hígítással 10-14 napig tárolható, ezt a hígított spermát használják a kocák termékenyítésére. a következő épületben a hízó malacok találhatóak, ők csoportosan vannak elhelyezve battériára. Az egész telepen önetetők üzemelnek illetve elektronikus úton szabályozható a hőmérséklet és páratartalom a különböző helyiségekben. Hígtrágya tárolására alkalmas medence is található, egy kisebb és egy nagyobb is, a nagyobból áteresztik a kisebbe és onnan tudja a hígtrágyakijuttató traktoros szerkezet felvenni az anyagot.
Az utolsó épületben a hizlalda található, itt is arra figyelsz, hogy egyik malac se legyen inaktív vagy letört.
A második napon a reggeli etetés és körbejárás után a kis malacok fogait vágtuk vissza illetve féreghajtót kaptak. Ezek után még megnéztük a mesterséges termékenyítést és hormont adtunk a termékenyítésre váró kocáknak.
Ez a nap rövidebbre sikerült, ekkor mentem haza. Utoljára még egy jó tanács: Ha sertéstelepre mész, akkor csak a legszükségesebb dolgokat vidd, különben a párnádnak iszonyú sertésszaga lesz hazafelé út alatt a táskádban és otthon a szobádnak is.

Nyomtatóbarát változatPDF változat