A Fiatal Gazda Hírlevélben ezúttal Gőgös Zoltánt, az MSZP szakpolitikusát, országgyűlési képviselőjét kérdeztük az agrárpolitika jelenleg legaktuálisabb kérdéseiről és a szocialisták álláspontjáról az új földtörvény és az élemiszerek áfájának esetleges csökkentése kapcsán.

– Mi az álláspontjuk a földforgalmi törvényről, most már ismerve az érintettek reakcióit? A szakma nagy része úgy tűnik, alapvetően pozitívan fogadta az új szabályozást.

– A szakmának egy része... A legutolsó változatból végül nagyon sok olyan tétel kikerült, amit csak az agráriumban meghatározó társas vállalakozói kör nyílt provokációjának lehet tekinteni, mint például a csak rájuk vonatkozó, irreális feltételeket megszabó foglalkoztatási kényszer. Ez egy olyan sarkalatos pont volt, ami végül kikerült belőle, benne maradtak viszont azok a rendelkezések, amik nagyon szűkre szabják azt a kört, akik földet szerezhetnek. Ezt persze lehet a külföldiekkel, és a már nem is külföldinek számító uniós polgárokkal szembeni védelemmel magyarázni. De ezzel együtt kizártak nagyon sok olyan jó szakembert is a földszerzésből, akik jelenleg, akár fiatalként egy gazdasági társaságban dolgoznak, de nem tettek le arról, hogy saját lábra álljanak mint gazdálkodók. Ők, ha nem szüntetik meg teljesen a kapcsolatukat a cégükkel, akkor nincs esélyük, hogy beléphessenek a földpiacra. De egy többdiplomás, harmincas éveiben járó főállattenyésztő vagy főagronómus nem biztos, hogy teljesen megszüntetné ezt a kapcsolatot, hiszen ez egy jó egzisztenciát jelent, viszont bármi új dologba föld nélkül nem lehet belekezdeni a mezőgazdaságban.

Ezzel együtt azt gondolom, nem is annyira az adásvétel kérdése az, ami nagyon kényes téma lett, mert túl nagy földmozgás tulajdoni szempontból valójában nincs. Az új szabályok egyébként erősen bekorlátozzák az árakat is, szűkebb lesz a vevői kör, és ha kevesebb a vevő, akkor ők diktálják az árakat. Tehát ami inkább mozgást mutathat, az a bérleti viszonyok változása. Az új törvény meghatároz egy bizonyos sorrendet a lehetséges bérlők között, amin lehet vitatkozni, vagy egyet lehet vele érteni, de én a termelés biztonsága szempontjából nem tartottam rossz megoldásnak az előhaszonbérlet lehetőségét. Tény, hogy ennek is voltak visszásságai, amik nem elfogadhatóak, de ez adott egy biztonságot termelői oldalon, hogy lehet beruházni, mert ha tartom az árat, marad a föld; de a földtulajdonosnak is biztonságot adott, hogy ha valaki többet ajánl, akkor a régi bérlőnek tartania kell az árat. Hosszú távú, beruházói szempontból nem tartom jónak, hogy ez a biztonság többé nincs meg. Igaz, az előhaszonbérlettel nagyrészt bezárult volna az a kör, hogy kik használnak földet, ugyanakkor a földművelésben jelentős mozgás van ettől függetlenül is: a cégek nem örökéletűek, sok magángazdálkodó is rendszeresen tönkremegy, és más módon is szabadulnak fel területek.

Ami az állattartókat illeti, a hatályos földtörvény jobban védi őket, mint az új. Az igazolt állattartóknak jelenleg előhaszonbérleti joguk van az általuk használt területekre, ez most megszűnik, és a helyébe lép az új prioritási rendszer. Emellett az új törvénybe csak az utolsó pillanatban kerültek be azok a módosítók, amikkel kezelni lehet a 20 kilométeren túli bérleményeket is, ha igazoltan takarmány-előállításhoz szükséges a terület.

Az 1200, vagy adott esetben 1800 hektáros korlátnak pedig szerintem nincs semmi értelme, inkább tevékenységhez és foglalkoztatáshoz kötném a méreteket. Persze, kell valamilyen felső korlát, ne legyenek húsz- meg ötvenezer hektáros birtokok, mert ez nem Dél-Amerika, de azt is látni kell, hogy kár lenne meglévő kapacitásokat tönkretenni emiatt. Igaz, ennek a történetnek lesz egy kifutása, sokan hosszabbították meg a szerződéseiket időben, de előbb-utóbb bekövetkezik ez a helyzet.
A finanszírozó bankoknak is ez a legnagyobb baja, amikor valaki beruházáshoz hitelre pályázik – mindegy, hogy cég vagy magángazdálkodó, fiatal gazda vagy idősebb –, az első kérdés, hogy meddig rendelkezik biztosan a földterületeivel? Ebbe viszont belerondított a régi földtörvény két módosítása is. Addig a PTK szerint szerződést csak kétoldalúan lehetett bontani, akkor is, ha tulajdonosváltás történt, ami egy nagyon alapvető garanciális elem volt.
Ez most megváltozott, és ha tulajdonosváltás van, akkor a gazdasági év végével felmondható a bérleti szerződés. Így most az a tapasztalat, és ez a személyes tapasztalatom is, hogy ezt ki is használják – de nem arra használják, hogy valóban szerződést bontsanak, hanem, hogy korábbi partnert zsaroljanak meg ezzel. Egy családon belüli tulajdonosváltással elő lehet idézni ezt a helyzetet, és fel lehet mondani a bérletet. Az addigi bérlő nyilvánvalóan valamilyen megegyezésre fog törekedni, és innentől kezdve ez egy zsarolási potenciál. Éppen ezért ezt, ahogy a törvény vitájában is elmondtam, egyedül osztatlan közös tulajdonból való kiméretés esetén engedném meg, valós, személyes használati igény esetén. A kiméretésre most pont van is támogatás.

Emellett ami miatt még az ombudsmanhoz fordultunk a földtörvény elfogadása után, az a földosztó bizottságok ügye. Valóban, a mintának tekintett francia földtörvényben is van valami ilyesmi, hogy helyben dőljön el a kérdés. Egy baj van: túlságosan rosszak a tapasztalataink a kilencvenes évek elejéről, és nem lehet kizárni ebből a körből a spekulációt sem. Bár erre megkaptam Fazekas miniszer úrtól, hogy szerintem korruptak a magyar gazdák, de én nem ezt mondtam, csak tudom, mi történt húsz éve. Attól félek, hogy egy olyan zárt kör fog kialakulni ezen döntések körül, hogy nagyon nehéz lesz ezen körön kívülről bárkinek is földet szerezni. Ráadásul egy olyan intézményt hoznak létre, aminek a döntései ellen nincs jogorvoslat – egy demokráciában ilyen nincs, olyan helyzetet nem teremthetünk, hogy valamilyen fórumra ne lehessen fellebbezni.

Azzal egyetértünk, hogy alapvetően magyar tulajdonban kell maradjon a föld, de általában a spekuláció ellen hatásosabbnak tartom a fiskális módszert, amikor adószabályokkal, járulékokkal terhelik az adásvételt, ha olyan szereplő kerülne a rendszerbe, aki nem szakmabeli. Ez sem látszik egyelőre, illetve csak családon belül, hogy ha például egy fiatal gazda venne földet, akkor az legyen illetékmentes. Ha meg helyben senkinek nem kell, és jönne egy külső befektető, akkor az illeték lehet akár tízszeres, ami már valószínűleg elvenné a kedvet a strómanon keresztüli földszerzéstől.

De nem látom egyelőre a kísérő jogszabályokat sem, nem látom az üzemszabályozást, pedig az veszélyesebb lehet, mint a földforgalmi törvény, és ezek elfogadásán már túl kéne essünk, hogy a kettő koherensen működhessen. Szerintünk egyébként nem is szabadott volna ezeket külön-külön tárgyalni és elfogadni.

– Az ágazatot érintő  másik nagy ügy jelenleg az élelmiszeráfa kérdése, és úgy tűnik, ezúttal a kormányzat is nyitott a csökkentésre. Mi jelentene e téren elfogadható megoldást?

– Ez nem is annyira az agráriumot, hanem az élelmiszeripart érinti, Pápán ráadásul konkrétan elszenvedői vagyunk ennek a problémának a húsüzem kapcsán. Ott is azt látni, hogy
mélyrepülésben van az ágazat, és olyan problémákkal küzd, amit nem lehet kormányzati szerepvállalás nélkül kezelni. A kormány három év alatt 50 milliárdot vont ki a rendszerből különadókkal, a kötelező béremeléssel és járulékaival – amitől a bérfeszültség nem szűnt meg, mert a dolgozók ettől sokkal többet nem kerestek –, majd később erre rájött a tranzakciós illeték és az útdíj, ami ebben a körben nagyon nagy pénz. Azt látjuk, hogy minden egyes feldolgozóüzem vagy veszteséges, vagy az lesz. A krízis eddig főleg a húsipart érintette, de most már csúszik át a baromfi-feldolgozókra és a tejágazatba is.
A kormány jóhiszeműségét nem vitatva, az a segítség, aminek köszönhetően néhány cég most megmenekülhet, önmagában nem oldja meg az ágazat problémáját. Itt radikális váltás kell, és ennek első lépése kell, hogy legyen az áfacsökkentés.
Az élelmiszer-feldolgozói kör nagy versenyhátrányát a feketegazdaság adja. A hazai fogyasztásban nagyon erősen jelen van a feketeáru, amivel nemcsak az a gond, hogy áfát, bért, járulékot és egyebet csalnak vele, hanem tisztázatlan az áru eredete is. Azzal, hogy a  minisztérium közvetlen irányítása alól kikerült az élelmiszerbiztonsági rendszer, a helyzet még romlott is.
Ezek a tényezők így együtt már olyan versenyhátrányt okoznak a hivatalosan működő cégeknek, amit azok nem bírnak ki, és ezért forszírozzuk az élelmiszeráfa csökkentését, de nem felelőtlenül. Fontos, hogy olyan mértékű legyen, hogy a szakma mellett a lakosság is megérezze – ez persze politikai szempont is lesz. Ezért sem lehet kismértékű ez a csökkentés, annak nincs értelme, hogy öt- vagy hét százalékpontos csökkentés legyen, mert ennek zömét elnyelné a rendszer. Egy olyan volumenű változást viszont, ahol huszonhétről ötre csökkenne az áfa, azt már nem nyelné el, onnantól kezdve nem érné meg csalni, kitisztulna a rendszer, és nemcsak áfaoldalról tisztulna ki, hanem egyéb bevételek oldaláról, bér- és járulékoldalról is. Azt gondolom, hogy ez jelentős mértékben megjelenne a fogyasztói árakban is – nem az egész, mert hirtelen nem lehet ekkora robbanást csinálni –, de ezzel a hivatalos forgalmazási csatornák megkönnyebbülnének. Huszonnegyedik órában vagyunk, nincs tovább, ezt muszáj megcsinálni.

Nem akarunk viszont minden áfát csökkenteni az élelmiszereknél, sőt van olyan, amit felvinnénk 18-ról 27 százalékra. Vannak olyan speciális kenyerek, különleges sajtok, amiknek nem biztos, hogy 18 százalékos kell, hogy legyen az áfa-tartalma, miközben Magyarországon 27 százalék az általános kulcs.

– Ezt ilyen pontosan szét lehetne választani?

– Igen, a vámtarifaszámok alapján ezt meg lehet oldani. Biztos, hogy ezzel sérülne magyar termék is – kaptunk jelzést erre vonatkozóan például a pálpusztai, lágy sajtok gyártójától – de az átlagfogyasztás szintjén vizsgálva, a magyar iparnak sokkal nagyobb előnyt jelent, ha abban a termékkörben csökken az áfa, amit a hazai fogyasztók alapvetően vásárolnak, nem csak egy szűk réteg. Ezért nem a hétszáz forintos kenyérkülönlegességek áfáját csökkentenénk, hanem a kétszáz forintos fehér- és félbarna kenyerekét, meg a vizes zsömléét, vizes kifliét. Ezek mellett a tojás a leginkább importnyomásnak kitett termék, ezért is van benne a javaslatunkban. Ez is egy darabos, önálló vámtarifaszám alapján könnyen kezelhető termék. A zöldség-gyümölcs esetén is csak az európai termékeket érintené a csökkentés a javaslatunk szerint, a déligyümölcsökét nem. Azt használnánk ki, hogy Magyarországon viszonylag precízen le van osztva a termékkör besorolása, tehát szinte egyedi áfacsökkentést is lehetne csinálni. Ebben lehetne érvényesíteni a szociális érzékenységet is, ezért támogatjuk teljes mértékben a sertés- és baromfihús áfájának csökkentését, sőt ehhez mi még hozzáraknánk az édesvízi halakat is, de csak ezeket. A tengeri herkentyűk áfáját nem szeretnénk csökkenteni.

Nem gondolom, hogy ne lenne valamilyen áfacsökkentés – egyrészt választás jön, másrészt előbb-utóbb belátja mindenki, hogy erre szükség van, de minél később történik meg, annál rosszabb lesz a helyzet.

– A szocialista kormány idején a Fidesz követelte az élemiszeráfa csökkentését, amit önök akkor nem léptek meg.

– Valóban, meg is van a beadványuk, az egy teljeskörű áfacsökkentés lett volna, összesen 500 milliárd forintos költséggel, amiben benne volt minden a kaviártól a homárig. Erős kísértést éreztem, hogy most benyújtsuk szó szerint ugyanazt a javaslatot, de nem akartunk komolytalankodni. Mindig megkapjuk persze, hogy mi emeltük 25 százalékra az áfakulcsot, ami igaz is, de azonnal csináltunk egy csökkentett, 18 százalékos kulcsot is a legalapvetőbb élelmiszereknek. Mindezt ráadásul a világválság kellős közepén, amikor nem az volt a kérdés, hogy van-e párszáz milliárd stadionra, hanem hogy lesz-e fedezete az állami kiadásoknak következő hónapban.

Összegzésként azt szeretném hangsúlyozni, hogy az agráriumban, az agrárpolitikában ma a legfontosabb cél, hogy vidéken minél több foglalkoztatási lehetőség legyen. Ezt nyilván nem a mezőgazdasági alaptevékenységre lehet alapozni, az modernizálódik, egyre kevesebb embert igényel, aki ezt nem látja, az vak. Inkább egyéb tevékenységeket kell bevinni a felszabaduló kapacitásokra: arra a vállalkozói körre, ahol megvan már a vállalkozás, vannak banki kapcsolatai, vannak adózási ismeretei, tudja, mi a munkajog – rájuk lehetne építeni egyéb, nem mezőgazdasági tevékenységet is. Amikor a diverzifikációról hallunk, az ezt jelenti, és ezt én nagyon komolyan venném. Hogy a termékek feldolgozottságát növeljük, hogy ne csak gabonatermelők legyenek, mert annak nincs hozzáadott értéke a vidéki térségek számára, hanem mondjuk oldják meg a falu energetikai ellátását, ami egybevág a világtendenciákkal is. Az ehhez kapcsolódó erdőtelepítésbe sok előnytelen adottságú területet lehetne bevonni és sok embernek lehetne munkát adni.

A konszenzust valahol itt kéne keresni, és minél jobban integrálódni, szövetkezni. De ezt a fiatalok látják a legjobban,  én azt látom, hogy a legnagyobb igény az összefogásra a fiatoloknál van, az idősebbeket nehéz erre rámozdítani. Aki világot lát, látja, hogy működik egy dán vagy holland modell, hogy mekkora kapacitásokat írnak elő egy rendszeren belül. Erre kéne menni, különben nem lesz disznónk, nem lesz tehenünk, és ezekkel az abrakfogyasztókkal lehetne csak kezelni azt a gondot, amit a gabonatermés elhelyezése okoz. Ez látszott idén is: exportálni nem tudunk, mert nincs kikötőnk, Ukrajna lever bennünket minden exportpiacon, és ez már nem az első ilyen év. Ha ezzel nem kezdünk valamit akkor nagy baj lesz.

Bedő Péter