Új elnök a CEJA élén - interjú Matteo Bartolinivel

A fiatal gazdák európai szövetsége (CEJA) júliusi tisztújításán a szavazatok több mint nyolcvan százalékával választották meg a szervezet elnökének Matteo Bartolinit. A közgazdász végzettségű, egyebek mellett lenmag- és szarvasgombatermesztéssel foglalkozó, de az oktatásban-ismeretterjesztésben is aktív olasz CEJA-elnök augusztusban Tatán, a CERYC megalakulásának is helyt adó AGRYA-konferencián válaszolt kérdéseinkre.

– Mik az újonnan felállt CEJA-elnökség előtt álló legfontosabb feladatok, milyen változásokat tartanak fontosnak?

– Elsőként a KAP jelenlegi, fiatal gazdákkal kapcsolatos intézkedéseivel kell foglalkoznunk. Bár az első pillérben kötelező előírások vonatkoznak a fiatal gazdálkodók támogatására, a legfeljebb két százalékos top-up kiegészítések esetében például nincs meghatározva minimum-szint. Ebben mindenképpen szeretnénk változást elérni.
Fontosnak tartjuk a fiatal gazdák európai szintű kommunikációjának fejlesztését is. Ennek része lenne egy figyelőszolgálat (observatory), ami feltérképezi a fiatal gazdák helyzetét és folyamatosan szemlézi az őket érintő ügyeket az EU tagállamaiban. Emellett a fiatal gazdák közötti kommunikáció fejlesztését is szeretnénk elősegíteni, nagyon sok az olyan érdekes téma, például a kutatás világából, amire érdemes lenne minél több fiatal gazdálkodó figyelmét felhívni. Úgy gondolom, hogy a gazdálkodás jövőbeni eredményeinek egyik alapja, hogy az európai fiatal gazdálkodók látóköre a lehető legszélesebb legyen, és globális kitekintéssel is rendelkezzenek. Ennek egyik része, hogy a CEJA a római székhelyű World Farmers' Organisation ernyőszervezet tagjává válik, aminek az adja a jelentőségét, hogy ebben eddig nem volt kifejezetten a fiatal gazdák érdekképviseletével foglalkozó tagszervezet.

– Milyennek értékelik a fiatal gazdálkodók jelenlegi helyzetét Európában?

– Egyértelműen a generációváltás jelenti a legnagyobb kihívást, és . Ezt kizárólag a termelésből visszavonuló idősebb korosztállyal való együttműködve lehet eredményesen megvalósítani, hiszen ők adják az átvehető területeket, és nagyon sok olyan tapasztalatot, ami nélkülözhetelen a sikeres induláshoz. A fiatalok hozzák viszont az innovációt és a vállalkozószellemet. Elképzeléseink szerint ezt az együttműködést segítené, ha a gazdaságátadási és a fiatal gazdák indulásához nyújtható támogatások valamilyen módon össze lennének kötve.

 

*********

Matteo Bartolini igazi multifunkciós gazdaságot vezet: fő profilja a szarvagombatermesztés, valamint az ehhez kapcsolódó kutatások, illetve kulturális ismeretterjesztés és szabadidős tevékenységek, mint például a szarvasgombakeresés hagyományainak fenntartása és a gasztroturizmus. Kisebb területen szántóföldi növénytermesztést is folytat, emellett kiemelten foglalkozik lenmag-előállítással is. Kutatási-ismeretterjesztő tevékenységéért – a „Szarvasgomba Iskola“ létrehozásáért – 2008-ban az olasz agrárminisztérium vállalkozói díját is megnyerte. „Nagyon fontosnak tartom a gazdálkodás szeretetének átadását, az agri-kultúra népszerűsítését. Csak ezen keresztül várható, hogy  a társadalom jobban megérti gazdálkodók helyzetét“ – vallja a 36 éves olasz agrárszakember.


-BP-

Nyomtatóbarát változatPDF változat