Hoffmann Rózsa Államtitkár asszony Ajkán - Vesd Bele Magad! 2012. május 31.

A Vesd bele magad! akció megyei programértékelő tanácskozását az ajkai Borsos Miklós Általános Iskolában tartották meg májusban, melyen részt vett Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára. Az eseményen ott voltak a Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai is, akik a Borsos Miklós iskola tanulói mellett szintén bekapcsolódtak a mozgalomba.


Weisz Miklós, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – Agrya társelnöke, a mozgalom elindítója elmondta, hogy idén második alkalommal hirdették meg az akciót, melyhez ezúttal több mint huszonegyezer alsó tagozatos kisdiák csatlakozott. Veszprém megyében például huszonegy iskolában közel ezer, Ajkán száz tanuló kertészkedik a technikaórán és a napközis foglalkozások alatt tanítóik irányításával. Így azok a gyermekek is gondozhatják veteményüket, akiknek otthon nincsen kertjük, s megízlelhetik a saját termesztésű vöröshagymát, karalábét, hónapos retket, zöldborsót, sárgarépát. E zöldségek magvait osztották szét ugyanis a fiatal gazdák az akció keretében. 
Hoffmann Rózsa beszédében utalt arra, hogy ha valaki teljes szívével beleveti magát valamilyen tevékenységbe – legyen az tanulás vagy kertészkedés –, akkor biztosan meglesz az eredménye. Mint mondta, az akció célja, hogy megszerettessék és megismertessék a gyerekekkel a föld művelését, a növények gondozását. Biztatta a diákokat, hogy ne hagyják abba, folytassák a kertészkedést, de arra is felhívta a figyelmet, hogy ne használjanak vegyszereket.  Szólt arról, hogy a Vesd bele magad! program a természetismeret, biológia és környezetismeret tantárgyak oktatását is segíti.
Az iskola diákjai kíváncsian faggatták az államtitkárt arról, hogy szeret-e kertészkedni, milyen zöldségeket kedvel, s jó-e államtitkárnak lenni. Hoffmann Rózsa szavaiból kiderült, hogy a közeli Bakonyszentlászlón nagy kertje van, ahol örömmel és rendszeresen ápolja a növényeit. Minden zöldséget szívesen fogyaszt, s akkor jó államtitkárnak lenni, amikor olyan lelkes gyermekekkel találkozik, mint az ajkai kisdiákok.
A beszélgetés után a tanulók végigvezették az iskolakerten az államtitkár asszonyt, s megmutatták a zöldellő veteményt, a szépen gondozott zöldségeket.

 

Forrás: kormany.hu http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/oktatasert-fel...

Nyomtatóbarát változatPDF változat