A Fiatal Gazda Hírlevél a hazai agrárpolitika szereplői számára is lehetőséget kíván adni a megszólalásra. Sorozatunk első részében Font Sándort (Fidesz), az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnökét kérdeztük a kormányváltás óta eltelt időszakról, és ennek egyik legtöbb vitát kiváltó agrárpolitikai intézkedéséről, az új földtörvényről.

– A 2010-es választások idején az Index által készített rövid portréban addigi legnagyobb személyes politikai sikerének azt nevezte, hogy ellenzékből is sikerült több határozati javaslatot és törvényt megszavaztatnia a parlamentben. Változott ez azóta?
 

– Egy képviselőnek mindig siker, ha a gondolatai, ötletei a jogszabályokban megjelennek. Ellenzéki oldalról ez nehezebb, kormányoldalról pedig felelősebb feladatot jelent, Összességében több tíz olyan indítvány került már a parlament elé, aminek önálló törvénymódosításként aláírója, kezdeményezője vagy résztvevője voltam. Ami engem sokáig nagyon foglalkoztatott, az a mezőgazdasági alkalmi munkavállaláshoz kapcsolódó teljes jogszabályi környezet megváltoztatása volt, amit végül a Czomba Sándor képviselőtársammal együtt benyújtott indítványunkkal sikerült rendbe tenni. Két kisebb finomítás után ma is ez a rendszer működik, a jelek szerint a gazdálkodók és a munkavállalók megértették, elfogadták, és ami a legfontosabb, alkalmazzák is az új szabályokat. Júniusi adatok szerint [az interjú július 25-én készült – FGH] háromszor annyi bejelentett alkalmi munkavállaló dolgozott a mezőgazdaságban, mint 2010 hasonló időszakában az akkori, ellehetetlenítő szabályok között. Persze tudjuk, hogy akkor is dolgoztak és dolgoztattak az emberek, csak nem legális körülmények között, hanem vállalva a kockázatokat.
Ez a téma itt Bács-Kiskun megyében különösen fontos volt, ebben a térségben rendkívül magas az igény a kézimunkára a mezőgazdaságban, mert a szántóföldi növénytermesztés inkább csak a megye déli részén és a Duna mentén van jelen, míg a két nagy folyótól beljebb haladva az egyre gyengébb a területeken egyre intenzívebb, jellemzően kertészeti kultúrákat művelnek. Itteni képviselőként tehát egyszerűen nem lehetett nem foglalkozni ezzel, hiszen a meglévő rendszer működésképtelen volt: vagy kitermelhetetlen többletköltségeket, vagy fenyegetettséget jelentett minden résztvevőnek.
Képviselőként sikerként éltem meg azokat az eseteket is, amikor közben tudtam járni olyan vitás ügyekben, amikor az ügyfél, egy gazdálkodó érzi, tudja, hogy jogilag igaza van egy hivatallal szemben – a mezőgazdaságban ez szükségszerűen az MVH-t érintette leginkább –, de nem megy előre az ügy. A választások után új MVH-vezetés is állt fel, és egy-másfél év után lehetett érezni, hogy már jobban tudnak gazdálkodói fejjel gondolkodni. Ez egy hivatalnoknak nagyon nehéz, meg kell érteni, hogy mivel EU-s pénzeket fizetnek ki, őket is ellenőrzik, ők is félnek valakitől. Sikerként könyvelem el azt is, hogy több olyan helyzetről tudtuk tájékoztatni az adminisztrációt – gyakran miniszteri szintig –, hogy nem sérül az államigazgatás rendje, az adózási fegyelem vagy a költségvetés akkor, ha bizonyos jogszabályokat egyes pontokon megváltoztatunk, sőt így sokszor könnyebb lesz a dolga az államigazgatásban dolgozóknak és természetesen a gazdálkodóknak is. Nem várható el, hogy mindenféle gyakorlati ismerete meglegyen egy államigazgatási dolgozónak, de az üzenetet el kell juttatni hozzájuk, hogy a gyakorlatban mit jelent egy-egy döntés.

– Helyi képviselői szempontból mik a legfontosabb témák ebben a térségben?

–  2010 óta már nem vagyok önkormányzati képviselő, de helyi országgyűlési képviselőként [Bács-Kiskun megye 6. vk. – FGH] természetesen aktívan figyelem a történéseket, jó kapcsolatban vagyok környékbeli a polgármesterekkel.
Helyi szinten a helyi ügyek a fontosak, még ha kívülről ezek esetleg kis dolognak látszódnak is. Egy közösségnek sokat jelentenek a társadalmi jellegű beruházások, mint egy sporttelep-felújítás vagy nyugdíjasotthon-avatás, és szerencsére sok ilyen ünnepélyen vehettem részt. A gazdaság is élénknek mondható; a műanyagiparban, csomagolóanyag-gyártásban hosszabb ideje országos szinten is kiemelkedően aktív ez a régió, de az elmúlt években sok termelő vállalkozás alakult egyebek mellett a gépiparban, amiben ezidáig nem voltunk annyira erősek. Jó látni, hogy a magánvállalkozók folyamatos beruházásigénnyel lépnek fel, és erős alapokon sikeres pályázatok valósultak meg.
Az infrastrukturális fejlesztés már nehezebb kérdés: a gáz-, víz-, és csatornahálózat alapvetően rendben van, kerékpárút-építésben is jól állunk, nem igazán sikerült azonban a közúti infrastruktúra fejlesztése, itt ez a szűk keresztmetszet. Nagy fájdalma a térségnek a nemzetközi átmenő teherforgalom, ennek elvezetésére még mindig nem sikerült megnyugtató megoldást találni. A legnagyobb probléma a naponta 11-12 ezer egységjárműnek megfelelő forgalmat átvezető 53-as és 54-es utak közös szakasza, ami jelenleg keresztülmegy Soltvadkerten. A szükséges elkerülő út megépítése még mindig várat magára, ezzel kapcsolatban csak annyit sikerült elérni, hogy előrehoztuk ezt a projektet a 2014–2020-as tervezési időszakba a korábban kitűzött a 2020–2027-esből.

– Az agrárügyekre visszatérve, a kormányzat eddigi legjelentősebb eredménye e téren az új földforgalmi törvény júniusi elfogadása volt. Szakpolitikusként ennek kialakításában milyen szerepet vállalt?

– A horderejénél fogva ezt a kérdést nem képviselői, hanem kormány előterjesztésként tárgyalták, de nem is kérdés, hogy nagyon sokszor konzultáltunk, vitatkoztunk a törvényről és a kapcsolódó módosító indítványokról. A frakción belül gondozója voltam a törvénynek, de nemcsak ezért foglalkoztam vele kiemelten. A történet 2008-2009-ig nyúlik vissza, ekkor hívta fel a figyelmemet egy agrárgazdasági szakember a francia rendszerre. A termőföld-adásvételi ügyekben illetékes francia állami földalap gyakorlatában a helyben lakók könnyen megfelelnek a földszerzés feltételeinek, mások viszont nagyon nehezen tudják teljesíteni ezeket, de a rendszer közben megfelel az EU által előírt követelményeknek az uniós alapjogokkal kapcsolatban. A francia hivatal működését leíró könyvet gyorsan le is fordíttattam, és ez vált a bibliánkká abban, hogy lehet úgy megvalósítani a termőföld védelmét, hogy az ne legyen ellentétes az EU-s szabályozással. Amikor megtörtént a kormányváltás, azt hiszem elsőként én adtam át ezt az információt Fazekas Sándor miniszternek. Ennek nyomán az addig mintának tekintett dán rendszer helyett – ami ugyan nagyon hatékonyan védi dán gazdálkodókat, de egyes részeit elmeszelte az Európai Bíróság – a francia megoldás került előtérbe. Ezt tanulmányozták egyre mélyebben azok a jogászok, közgazdászok is, akik a jogszabály szövegét írták, általában ugyanis ők sem ismerték ezt a rendszert, mert a franciák nem verték nagydobra.
Az új szabályozással kapcsolatos konfliktusokra is készültünk, a törvény születésével egy időben a Kúriával és a közigazgatási bírák egyesületével közös konferenciát szerveztünk az európai jogi, bírósági gyakorlattal kapcsolatban. Azóta, már az elfogadott törvény ismeretében még egy ilyen megbeszélés lezajlott. Tudjuk, hogy ezzel komoly érdeksérelem érhet olyan EU-s állampolgárokat, akik a várakozásaikkal ellentétesen nem fogják tudni egyszerűen megszerezni a régóta zsebszerződések alapján művelt területeiket a nemrégiben életbe lépett új szabályok miatt. A törvény nem a külföldiek kiszorításáról szól, de olyan komoly feltételekhez köti a földszerzést, hogy aki ezeket teljesíti, azt közénk tartozó gazdának kell tekintenünk, aki itt települt le, itt él. Tőlük nem tagadhatjuk meg a földszerzést, de nem ők vannak többségben. Számítok rá, hogy az új jogszabály által sértett uniós állampolgárok közül lesz, aki próbapert indít majd a magyar állam ellen.

– A Kúriával közösen szervezett földtörvény-konferencián mutatott be Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) főigazgatója egy elemzést az új törvény lehetséges hatásaival kapcsolatban. Ebben alapvetően pozitívnak értékelik a jogszabályváltozás hatásait, de jelentős kockázatokat látnak az állattenyésztésre nézve az 1200, illetve 1800 hektáros felső birtokkorlát miatt. [Az elemzés szerint legrosszabb esetben elveszhet akár a teljes tehén- és sertésállomány 28 százaléka – ez 100 ezer tehenet és 700-800 ezer sertést jelent –, továbbá megszűnhet 7500 munkahely, az összes munkahely 8,6 százaléka, a vagyonvesztés pedig elérheti a 100-150 milliárd forintot. Ezt ellensúlyozhatják a birtokpolitikai célra felszabaduló 612 ezer hektáron vélhetően kialakuló állattenyésztő és kertészeti gazdaságok, és az, hogy a földhaszonbérleti szerződések lejárta is elhúzódik, így a hatások várhatóan az AKI elemzése szerint sem lesznek ennyire drasztikusak – FGH] Mit gondolnak ezekről a kockázatokról?

–  Itt előjön az az óriási vita, ami az ellenzéket is megosztotta: a Jobbik és az ebben a tekintetben hozzájuk sorolható Ángyán József túl nagynak látják ezt az elérhető 1200 hektáros birtoktestet, míg a baloldali ellenzék szerint ezzel tönkretesszük a ma versenyképes nagyüzemi állattartó telepeket, akik exportra termelnek, élőmunkát alkalmaznak, adót fizetnek. Természetesen mindenki azt hiszi, hogy neki van igaza, de ezt csak az élet fogja majd visszaigazolni, hogy sikerült-e megtalálnunk az arany középutat.
Valóban kérdés, hogy mi lesz a sorsa hosszabb távon meglévő néhány száz 1000 hektár fölötti gazdaságnak. Szeretnénk, hogy ezek lehetőleg ne sérüljenek, de közben a másik lábon elindult a sertésprogram, az állattartókat segítő programok, hogy bővüljön ez a kör. Ha csak azt nézzük, hogy állami földet csak az bérelhet, aki 2 hektáronként legalább 1 szarvasmarha tartását vállalja, és eddig mintegy 40 ezer hektárt sikerült lekötni és még 200 ezer hektár vár lekötésre a következő egy évben, itt olyan új belépők lesznek az állattartásra, akik ezen a nagyüzemi körön kívül vannak. Tehát mi látjuk az új belépőket, és ugyan lehet, hogy az eddig egy telepen megtalálható sokszázas vagy ezres tehénállomány ezentúl több gazdánál fog megjelenni. Tehát az egyik helyen csökken ugyan az állomány, és elveszhetnek munkahelyek, de aki máshol elkezd állattal foglalkozni, az munkahely-teremtésre kényszerül. Ez a kényszer most meglesz, hogy ne csak szántóföldi növénytermesztés legyen. Mondjuk ki, a szántóföldi termelésben olyan jövedelmezőség van, mint még soha – ezért van szükség az állattartás törvényi kényszerítésére.

– Tehát úgy gondolják, hogy hosszabb távon a nagyüzemek veszteségeit ellensúlyozni fogják az új belépők?

– Igen, főleg azért, mert a változások nem egyik napról a másikra lépnek életbe. A nagyüzemi gazdálkodók is előre gondolkodnak, tavaly október-november óta rendkívül intenzívvé váltak a földbérléssel és föld adásvétellel kapcsolatos ügyletek, ahogy mindent megtesznek azért, hogy minél hosszabb időre újrakössék a bérleti szerződéseiket. Úgy gondoljuk, hogy öt-tíz éves távlatban jöhetnek majd az első olyan kifutó szerződések, melyek nyomán csökkenhetnek majd a jelenlegi gazdaságok, miközben a másik oldal felfut. A nagyüzemektől elkerülő területeket más, most már húsz kilométeres körön belül lakó gazdálkodó fogja megművelni. Nem érdemes ebben katasztrófát látni, szerintem egy szép és lassú átmenet lesz. Hasonló a helyzet a nem földműveléssel foglalkozó földtulajdonosokkal kapcsolatban is, hiszen eladási kényszer nem lesz rajtuk, de 2014 után már csak a törvény által meghatározott földművesi körbe tartozóknak adhatják el a földjeiket, amennyiben maguk nem akarnak gazdálkodásba kezdeni.

Jelenleg szinte pontosan 50–50 százalékos arányban oszlik meg a társas vállalkozások és a magángazdálkodók által művelt terület nagysága az országban, ami a mi víziónk szerint eltolódna 80–20 százalék körülire a magángazdálkodók javára. A Jobbik vagy Ángyán József azt mondják, hogy még ez is túl sok, miért nem lehet mindjárt a német, francia vagy olasz modell 40-50 hektáros birtokméretét célba venni? Ez egy nagy dilemma. Nemcsak arról van szó, hogy Magyarország most már mintegy négyszáz éve nagyüzemi rendszerben gazdálkodik, elég a bárói, grófi uradalmakra gondolni, vagy arra, hogy ugyan a szocializmus elején megpróbálták ezt kisparcellás birtokrendszerre változtatni, de néhány év múlva gyorsan vissza is téeszesítették. Előjön az a kérdés is, hogy mi legyen az óriási uniós pénzeken végrehajtott beruházásokkal, amik alól így gyakorlatilag kihúznánk a termelőrendszert, nem lenne ésszerű ennyi pénz beáldozásával azonnal tönkretenni őket. De ott van Németország példája is. A kisgazdaságok sikere, amit próbálunk mintaként kezelni, abban rejlik, hogy nem csak alapanyagot állítanak elő, hanem azt szövetkezésbe tömörülve feldolgozzák, és végtermékként értékesítik. Így a termelés-feldolgozás-kereskedelem haszna is a gazdálkodóknál marad, és az így elérhető profitszinthez elegendő 20-40 hektáron gazdálkodniuk. Szeretnénk mi is, hogy elég legyen, vannak, voltak is erre törekvések és ösztönzés, de a magyar gazdák hihetetlenül idegenkednek a szövetkezéstől. Ezek azonban elkerülhetetlenül együtt járnak, nem lehet minden föld  sarkára egy vágóhidat meg léfeldolgozót építeni.

Tehát egyfelől van ez a bajor idea a középméretű gazdaságokkal, de azért amikor az NDK egyesült az NSZK-val, ahol még a Magyarországinál is nagyobb szövetkezetek voltak, ezeket egyben privatizálták, továbbfejlesztve a több ezer hektáros nagyüzemi rendszereket, amiket kőkeményen védenek is. Ez nagyon jól látszott a KAP-reform idején is az úgynevezett „capping“ bevezetéséről szóló vitákban. Ez ellen Németország tiltakozott a legjobban, nem véletlenül. Magam világ életemben kisüzempárti voltam és ebben éltem, tehát nem kérdés, hogy melyiket favorizálom, és tartom a maga módján nagyon hatékonynak is, de nem lehet üzemgazdasági szempontokat és piacon elfoglalt pozíciókat figyelmen kívül hagyni.
Ezt a következő 5– 10 év fogja bebizonyítani, hogy tényleg tragikusan túl sok-e a társas vállalkozás, vagy megsokszorozódik a kisüzemek száma, és elérjük a 80–20-as arányt.
Érdemes abba is belegondolni, hogy fizikai korlátai lesznek az 1200 hektáros birtokok kialakulásának, hiszen húsz kilométeres körön belül kell majd lennie a földeknek.

– Többen a földpiac befagyását jósolják a lehetséges vevőkre vonatkozó korlátozások miatt, miközben a gazdálkodók, különösen a fiatalabbak egyik leggyakrabban visszatérő panasza már jelenleg is az, hogy nem lehet földhöz jutni. Mire számítanak ezzel kapcsolatban?

- Jelenleg egy kicsit kivárnak a földtulajdonosok. Tudjuk, hogy mintegy kétmillió állampolgár nevén van földtulajdon, de ebből csak nagyjából kétszázezerre tehető az elsődlegesen gazdálkodásból élők száma. Mindennel együtt nagyjából másfél millió olyan személy van, akinek csak föld van a nevén, de maga nem gazdálkodik, és úgy néz ki, hogy ők nem is akarnak megszabadulni a földjüktől. Véleményem szerint nem is feltétlenül szükséges, hogy nagyon aktív földforgalom legyen, el fogunk jutni egy nyugvópontra, ami után már minimális lesz a mozgás a földpiacon.

– Milyen feladatok állnak még az agrárkormányzat előtt a földtörvény elfogadását követően 2014-ig?

– Ez a munkának még csak nagyjából az egyharmada volt. Az őszi ülésszakban kerül majd sorra a mezőgazdasági üzemszabályozásról szóló, szintén kétharmados törvény vitája, ami majdnem olyan súlyú, mint a földforgalmazásról szóló törvény. Az ugye alapszabály, hogy egy társas vállalkozás az 1200 hektárt nem lépheti túl, de egy tulajdonosnak hány ilyen üzemben lehet érdekeltsége? Egyáltalán, meg kell határozni a „mezőgazdasági üzem“ fogalmát, ami lefed mindent az őstermelőktől a nagyüzemekig – ezeket a kérdéseket rendezi majd ez a törvény. A két nagy, átfogó törvénybe a kétharmadosságuk miatt viszont nem kerülhettek be a technikai jellegű részleteket, a számokat, viszonyokat, arányokat rendező paragrafusok. Ezeket szintén ősszel fogjuk tárgyalni, ide tartozik a helyi földbizottságok működtetésének kérdése, és sok más olyan téma, ami majd lezárja a teljes földügyi kérdéskört.

– Több magánszemély és érdekképviselet beadványa nyomán még a nyáron ombudsmani vizsgálat is indult a földforgalmi törvénnyel kapcsolatban, és sokan hangoztatják aggályaikat a földszerzési bizottságok működésének várható problémái miatt is. Mivel tudják megnyugtatni a jogbiztonságért aggódókat?

– A beadványok tartalmát egyelőre nem ismerem, de állunk a vizsgálatok elébe. A földszerzéssel kapcsolatban egyértelmű, hogy feltételeket lehet szabni, de ezeknek arányosnak és a közérdek fogalmából levezethetőnek kell lenniük. A dánoknál előírt nyolc év helybenlakást például már aránytalannak ítélte a bíróság. A földadásvételi tranzakciókat ellenőrző bizottságok működésének részletes szabályozása is ősszel várható, de az biztos, hogy ezek nagyrészt a helyi földtulajdonosokból fognak összeállni. Hogy aztán ők kiket választanak maguk közül ezekre a pozíciókra, az már az ő szerencséjük vagy büntetésük lesz. Sokan emlékezhetnek, hogy a '90-es években a földkiadó bizottságokban néhány bolond milyen óriási bajt tudott okozni. Azt viszont nagyon fontos alapelvnek tartom, hogy a helyi
közösségnek, a környékbeli gazdáknak legyen beleszólása, hogy kit látnának szívesen maguk között gazdatársnak.

– A fiatal gazdák milyen előnyöket élveznek az új szabályozás szerint a földszerzésben?

– A törvény első tervezeteihez képest előrébb kerültek az elővásárlásra jogosultak listáján a  fiatal gazdálkodók, de nem annyira, mint ahogy azt többen remélték, tehát nem ők következnek rögtön az állam után. Azt, hogy a fiatal gazdák támogatására el kell különíteni összegeket EU-előírás, de az a célunk, hogy az előírtnál nagyobb mértékben támogassuk ezt a kört. A fiatalok induló támogatására folyamatosan tapasztalható nagy túljelentkezés persze csalódást jelent azoknak, akik lemaradnak, de egyben reményt is ad, mutatja, hogy itt még van akarat, sokan látnak fantáziát a mezőgazdaságban – és ez bizalomra ad okot.

(Kép és szöveg: Bedő Péter)