Blogok

Gondot okozhat a tervezett jogszabály változás a fiatal gazda jogcím végrehajtása során

Az EMVA támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV.17.) FVM rendelet tervezett módosítása eltérő szabályokat határoz meg, mint a jelenlegi végrehajtási gyakorlat a fiatal gazda támogatáshoz kapcsolódóan. Ebből gondok lehetnek. A hivatalos egyeztetés részeként készített AGRYA vélemény a csatolmányban elérhető.

Újabb MVH-s sajtónyilatkozat

Újabb gyöngyszem az MVH hihetetlen hozzáértő megnyilatkozásai közül. A végén van amit állítanak.

Ellentétben a sejtetésükkel az érintett fiatal gazdák ügyében a végleges döntés már megszületett, az ítélet JOGERŐS. A felülvizsgálati kérelem nem akadályozza a végrehajtást.

Adatkérés újrapontozás ügyben az Irányító Hatóságtól

Az ún. fiatal gazda újrapontozás ügyben 2011. október 21-én pénteken a Kossuth rádió Hajnal-táj című műsorában az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal munkatársa nyilatkozott. Ezen nyilatkozat szerint vannak olyan bírósági jogerős ítéletek, amelyek az MVH eljárását jogszerűnek ítélték és elutasították a kárt szenvedett fiatal gazda keresetét.

KAP reform - az október 12-i hivatalos kommunikációs bemutató

A csatolmányban elérhető az EU Bizottság által készített hivatalos KAP kommunikációs bemutató.

AGRYA vélemény - új fiatal gazda rendelet

A csatolmányban elérhető az AGRYA által az új fiatal gazda rendelettel kapcsolatosan elkészített vélemény, amelyet megküldtünk a VM-nek a hivatalos egyeztetés részeként.

MVH állásfoglalás - fiatal gazda újrapontozás

Itt olvasható az MVH állásfoglalása fiatal gazda újrapontozás ügyben. Egyrészről a stílus maga az ember. Másrészről jó lenne, ha feltennének egy olyan ítéletet név nélkül, amiben az MVH eljárást jogszerűnek ítélte a bíróság és nem utasította legalább a új eljárásra. Mert hozzánk ilyen nem jutott el. Természetesen ebben az esetben az AGRYA visszavonja a korábbi sajtóközleményét. De az legyen ám beleírva, hogy a felperes keresete megalapozatlan és emiatt azt a bíróság elutasítja....

 

Újabb ítélet - fiatal gazda újrapontozás

Csatoltan elérhető egy újabb olyan ítélet, ahol az MVH-t elkaszálta a Fővárosi Bíróság fiatal gazda újrapontozás ügyben. Másik bíró, hasonló indokolás. Persze az MVH szerint a Bíróság hibázik és nekik van igazuk, hiszen ők tévedhetetlenek... A bibi ott van, hogy ez is egy jogerős döntés, tehát végre kell hajtani és jár a 40.000 Euró a fiatal gazdának.

Vajon hány ilyen kell még ahhoz, hogy végre történjen is valami?

GMO-val kapcsolatos bírósági ítéletek - cikk az European Voice című hetilapból

Bírósági döntések ismét lángra lobbantották a vitát a GMO növények kapcsán
Az EB két ügyben hozott döntést a GMO kukoricát illetően. Mindkét oldal álláspontja az, hogy számára kedvező döntés született

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Elnökségének közleménye

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Elnökségének közleménye

A mezőgazdaság állatorvosi lova a termálvíz hasznosítás, avagy hogyan babráljunk ki magunkkal

A képlet nagyon egyszerű volt az elmúlt években, évtizedekben. Keressünk egy jól működő, ágazatot, iktassuk ki, tiltsuk meg, számoljuk fel az ágazat rentábilis működését leginkább meghatározó szerkezeti elemet. Ennek hatására a termelési folyamat lelassul vagy teljesen megszűnik, az ágazati reformok és fejlesztések pedig teljesen elhanyagolhatóak. Így tartós és monopol piac jön létre, aminek szabályzására és befolyásolására a hazai termék nem áll rendelkezésre.